A Vita élő időben című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Rakovszky Zsuzsa kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Győri László, Milbacher Róbert, Bényei Tamás, Darvasi Ferenc és Reményi József Tamás (posztumusz) részesül elismerésben, négy különböző kategóriában. Az Artisjus-díjat alapítása óta eddig 89 költő és író vehette át.
Az Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjakat. Az irodalmi nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek munkájához. Az Artisjus Irodalmi Díj presztízsértéke abban rejlik, hogy a vezetőség döntését irodalomtörténészekből és írókból álló bizottság készíti elő, melynek tagjai 2024-ben Báger Gusztáv, Báthori Csaba, Bazsányi Sándor, Grecsó Krisztián, Margócsy István, Szilágyi Zsófia, valamint Szörényi László voltak.
2024-ben az Artisjus Irodalmi Nagydíjat Rakovszky Zsuzsa kapja Vita élő időben című verseskötetéért, a költőnőről Grecsó Krisztián így nyilatkozott laudációjában: „Rakovszky dédelgeti a múltat, mégsem nosztalgiázik, tárgyszerűen bánik a jelennel, mégsem tárgyias, tisztán látja a jelenből következő jövőt, mégsem rémüldözik. Kidolgozott képek, közelik, a hétköznapi élet apró darabjai, mégis egy nagy tabló rakódik össze végül.” Az Artisjus Irodalmi Díjat költészet kategóriában Győri László kapja Láncra vert eső című verseskötetéért, próza kategóriában pedig Milbacher Róbertet tüntették ki Keserű víz című regényéért. Tanulmány kategóriában Bényei Tamás Az angol irodalom története könyvsorozat 1930-tól napjainkig 1-2. rész címet viselő köteteinek elismeréseként részesül a díjban. Esszé kategóriában Reményi József Tamás (posztumusz) és Darvasi Ferenc Mindig volt egy szigetem című kötete lett a díjazott mű.
A korábbi években többek között Takács Zsuzsa, Kovács András Ferenc, Berkovits György, Nádasdy Ádám, Pintér Béla, Tőzsér Árpád, Kukorelly Endre, Márton László, Bereményi Géza és Darvasi László részesültek az elismerésben. Az idei díjakat 2024. május 6-án, a Magyar Zene Házában adják át a zenei Artisjus-díjakkal együtt.
Kiemelt kép: Rakovszky Zsuzsa (Fotó: Éder Vera)