A varázslat a szívedben él címmel hirdetett általános és középiskolás diákok számára rajzpályázatot a Hamupipőke című előadásukhoz kapcsolódóan a Budapesti Operettszínház.

A pályázati kiírás szerint a Budapesti Operettszínház elkötelezetten dolgozik azon, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a színház varázslatos világához. Ifjúsági programjaik célja egy olyan új generáció nevelése, amely otthonosan mozog a kultúrában – ehhez pedig a pedagógusok, szülők és intézmények támogatása, buzdítása nélkülözhetetlen. A pályázat kapcsán olyan rajzot vagy festményt várnak a Hamupipőke előadás egy megérintő pillanatáról, vagy általánosságban a meséről, amely kapcsán a gyerekek megfogalmazzák, hogy mit jelent számukra a jóság, a remény, a szeretet vagy az igazság diadala? A pályázat célja, hogy a diákok szabadon, saját stílusukban jelenítsék meg azt a pillanatot, gondolatot vagy érzést, amely számukra a legvarázslatosabb: akár egy jelenet az előadásból, akár egy saját, újragondolt mese, akár egy belső kép arról, mit jelent jónak lenni.

A pályázatot két korcsoport (általános iskolások és középiskolások) számára hirdetik meg, a technika szabadon választott (ceruza, festék, filc, vegyes technika stb.), a minimális méret A4-es oldal. A pályázatra csak egyéni, saját készítésű alkotás küldhető be és a pályaműhöz kötelező csatolni a kitöltött nevezési lapot. A pályaművet – a nevezési lappal – jó minőségben beszkennelve vagy lefotózva e-mailben jatek@operett.hu, postai küldés esetén a 1065 Budapest, Nagymező utca 17. címre várják 2025. december 1-ig. December 3-án kezdődik a közönségszavazás, a Facebookon december 14. 12:00 óráig lehet voksolni a kedvenc alkotásokra. Az eredményhirdetésre másnap, december 15-én kerül sor. A díjat között VIP és sima iskolai csoport belépőket is találunk, a főigazgatói különdíj nyertese pedig 2 jegyet kap a főigazgatói páholyba.

A pályázat további részletei a Budapesti Operettszínház oldalán olvashatók.

Kiemelt kép: Jelenet a Hamupipőke című előadásból (Fotó: Juhász Éva)