Idén karácsonykor rádiójátékkal kedveskedik a Vörösmarty Színház közönségének, melyben Szabó Magda Régimódi történet című regényét elevenítik meg.
A Kossuth-díjas magyar írónő története az 1830-as évektől követi nyomon egy család életét négy nemzedéken át. Mint minden család, ők is megannyi fájdalmat, szeretetet, nehézséget és boldogságot élnek meg, miközben küzdelmeik anyáról lányra szállnak tovább és tovább. A regényben a kislányok nőkké érnek, szerelembe esnek, férjhez mennek és anyává válnak. „Olyan nők története ez, akiket arra rendelt az élet, hogy saját lábukra álljanak, és kezükbe vegyék sorsuk irányítását.”
Ezt a szívet melengető családtörténetet dolgozza fel a Vörösmarty Színház egy rádiójáték formájában, melyet a Vörösmarty Rádió hullámhosszán, illetve a teátrum Mindig Veled! című podcastján hallgathatnak meg az érdeklődők. A hangjáték rendezője Hargitai Iván, aki többek között azért is döntött úgy, hogy ebben a műfajban dolgozza fel Szabó Magda regényét, mert manapság már nem gyakran készülnek ilyen felvételek nagyformátumú színművészekkel. „A rádiójáték több is meg kevesebb is, mint a színpadi; kevesebb azáltal, hogy egy csomó akciót nem lát a néző, mint ami a színpadon történik, viszont abban fantasztikus, hogy kigyújtja a hallgató fantáziáját, ő képzeli oda az arcot, a gesztusokat, a környezetet. (…) Biztosan más lesz, mint a színházi előadás, hiszen bármennyire is ismerik a nézők a fehérvári színészeket, ettől függetlenül talán önállóbb életre kel maga a Szabó Magda történet, és a figurák, talán méginkább összemosódik a 19. századi debreceni életérzés és a játék, mint ahogy a színpadon történt. Talán még élethűbb és testközelibb ez a része.” – vélekedik a rendező. A hangjáték hangtechnikusa Kovács Tamás, narrátora pedig Tóth Ildikó, aki mellett Varga Mária, Ballér Bianka, Kuna Károly, Lábodi Ádám, Varga Lili, Kerkay Rita, Varga Gabriella, Váradi Eszter Sára, Soltész Rita, Nagy Judit Ildikó, Nagy Péter, Sághy Tamás, Tűzkő Sándor, Juhász Illés, Kozáry Ferenc, Kelemen István és Kricsár Kamill keltik életre Szabó Magda történetét.
A Régimódi történet első részét december 26-án este 18 órától hallgathatják meg az érdeklődők a Vörösmarty Rádióban, valamint a Vörösmarty Színház podcastján.
Kiemelt kép: Tóth Ildikó és Kricsár Kamill a Régimódi történet című hangjáték felvételén (Fotó: Torma Sándor)