Február 13-án kerül a POKET automatákba A Psota! című szerkesztett válogatás Psota Irén önéletrajzi írásaiból, a kötetből többek között megismerkedhetünk a művésznő pályafutásának legemlékezetesebb színházi alakításaival.
Psota Irén a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok társulatának tagja 1929. március 28-án Budapesten látta meg a napvilágot. Gyermekkorától színészi pályára készült. 1952-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, abban a legendás osztályban, amelyben osztálytársa volt többek között Berek Kati, Horváth Teri, Váradi Hédi, Szemes Mari, Soós Imre és Farkas Antal. A főiskola elvégzése után rögtön leszerződött a Madách Színházhoz, ahol 1980-ig játszott olyan színészóriásokkal együtt, mint Pécsi Sándor, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Gábor Miklós. 1980–82 között a Népszínház, majd 1982-től 1990-ig a Nemzeti Színház tagja volt. Ezt követően visszatért a Madách Színházba, ahol 2009. április 11-én lépett utoljára színpadra, majd teljesen visszavonult. Különös tehetsége révén minden műfajban otthon érezte magát : szerepei a tragédiától a musicalen át a vígjátékig terjedtek. 2016. február 15-én otthonában hunyt el. Halálának estéjén a Duna World levetítette emlékére a Ház a sziklák alatt című filmet, az RTL Klub pedig a XXI. Század című magazin róla szóló részét.
Korábban a Psota Irén Alapítvány kezdeményezte a művésznő emblematikus színházi pillanatairól készült fotók és pályatársai vallomásaiból álló fényképes kötet megjelentetését Keleti Éva Kossuth-díjas színházi fotós alkotásaiból válogatva. A 2018-ban megjelent Irén te édes! – In memoriam Psota Irén című könyv kifejezetten a színművész pályájára koncentrál a művészi fotók közreadásával, a visszaemlékezők (Almási Éva, Balázsovits Edit, Béres Ilona, Hazai Kinga, Huszti Péter, Karácsony Ágnes, Keleti Éva, Kiss Mari, Lengyel György, Pindroch Csaba, Szakály György és Szerednyey Béla) pedig a közös munka számukra legértékesebb emlékeit osztották meg.
Kiemelt kép: Psota Irén (Fotó: Illyés Tibor)