A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar 2008 óta minden évben megrendezi a zenei maratont, amely mindig egy-egy zeneszerző munkássága köré épül. A 2023-as maratonon a hetven éve elhunyt orosz zeneszerző- és zongoraművészre, Szergej Prokofjevre esett a választás. A művész a 20. századi komolyzene egyik legkiemelkedőbb alakja, Mozarthoz hasonlóan már ötévesen komponált, nyolcévesen pedig operát írt. Egyedi hangvételű alkotásai meghódították a világot, rendkívül termékeny zeneszerzőként szimfóniákat, versenyműveket, vonósnégyest, operát, filmzenét, szimfonikus mesét, és számos más művet írt. Fiatalkora egybeesett a cári birodalom hanyatlásával, kalandos életét szélsőségek és küzdelmek kísérték. Moszkvában hunyt el 1953. március 5-én. A maratoni koncertsorozat 2023. február 4-én kerül megrendezésre a legnevesebb hazai és külföldi vendégművészek közreműködésével. Az Üvegteremben zeneakadémisták adnak ingyenes koncerteket, az Előadóteremben többek között olyan legendás Eisenstein-filmeket is levetítenek, melyeknek Prokofjev írta a zenéjét.
A koncertmaraton családi programmal indul: a Budapesti Vonósok a Péter és a farkas című szimfonikus mesét mutatják be Lakatos György narrációjával. Ezután a Farkas Róbert vezette MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje következik Prokofjev Ötödik Szimfóniájával a műsoron. Berkes Kálmán és a Győri Filharmonikus Zenekar a szerző Rómeó és Júlia című balettzenéjének szvitváltozatából ad elő részleteket, Hollerung Gábor karmester és a Budafoki Dohnányi Zenekar a Kijé hadnagy szvitet (op.60), és az I. (D-dúr) hegedűversenyt szólaltatja meg Kelemen Barnabás hegedűművésszel közösen. A Pannon Filharmonikusok koncertjén Vass András vezényel, és Balog József zongoraművész közreműködésével Prokofjev nagy apparátusra írt jelentős ciklusai, a szimfóniák és a zongoraversenyek legelső darabjai szólalnak meg. A zárókoncerten a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével a Hamupipőke szvitet mutatja be.
A Fesztivál Színház hangversenyeinek a sorát Palojtay János zongorakoncertje nyitja, majd következik Szabó Ildikó, Lajkó István, Pivon Gabriella, és Mali Emese Prokofjev kamaraműveiből összeállított előadása. A Budapesti Fesztiválzenekar Pusker Júlia hegedűművésszel a szerző hegedűre és zongorára írt Öt melódiáját és 2. vonósnégyesét adja elő. Úgyszintén a Budapesti Fesztiválzenekar és Báll Dávid zongoraművész játssza a Nyitány héber témákra című kompozíciót, a Humoresque scherzót, és részleteket a Rómeó és Júlia szvit zongoradarabjaiból. A Fesztivál Színház utolsó előadása igazi különlegesség: Prokofjev dalokat szólaltat meg két kiváló orosz énekes, Evelina Dobračeva és Nyikolaj Borcsev, zongorán közreműködik Maria Urbanovic.
Kiemelt kép: Fischer Iván (Fotó: Stiller Ákos)