1973. március 2-án debütált a Vígszínházban Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című regényének színpadi adaptációja, amelynek dalszövegeit Adamis Anna írta, zenéjét pedig Presser Gábor szerezte. A jubileumról március 25-én emlékezik meg a teátrum társulata, a Víg-Presser-50 című koncerten a Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas alkotó vígszínházi dalaiból ad koncertet – a vele dolgozó színművészek közreműködésével.

Jó estét nyár, jó estét szerelem, Harmincéves vagyok, Túl a Maszat-hegyen, A padlás – csak hogy néhány címet említsünk Presser Gábor vígszínházas zeneszerzői pályájának állomásai közül. Ám a legmeghatározóbb alkotása kétségkívül a Képzelt riport volt, ami nemcsak témafelvetéseiben – kirekesztettség, erőszak, másság, az emigránsok talajvesztettsége, a fiatalok útkeresése – döntögetett tabukat, hanem a színház világába emelte az akkoriban inkább tiltott, mint tűrt vagy támogatott rockzenét. És az egyik legsikeresebb is, hiszen a Marton László rendezte előadás tíz éven keresztül tudott a Vígszínház repertoárján maradni, sőt bejárta Európa nagyvárosait is. A szerző jelenleg a Pinokkió című „félig mese, félig nem” műfaji besorolású zenés adaptáción dolgozik Sztevanovity Dusánnal, a Carlo Collodi regénye alapján készülő előadás rendező Keresztes Tamás, premierje pedig a következő évadban várható.

A mostani koncerten olyan dalok is hallhatóak lesznek, mint a Szent István körúti álom, a Vinnélek, a Hány cédula egy élet, a Jó estét nyár, a Kicsi görög, valamint minden idők egyik legsikeresebb és legtöbbet játszott, magyar szerzők által írt zenés színpadi művéből, a Vígszínházban az 1048. előadásánál tartó A padlásbólFényév távolság. A Víg-Presser-50 esten színpadra lép a teátrum társulatából Antóci Dorottya, Balázsovits Edit, Csapó Attila, Halász Judit, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Igó Éva, Kern András, Márkus Luca, Medveczky Balázs, Orosz Ákos, Radnay Csilla, Rudolf Péter, Szántó Balázs, Szilágyi Csenge, Varga-Járó Sára e.h. és Wunderlich József. A különleges koncerten, melyet Valló Péter rendez, a Vígszínház színpadán is nézők ülnek majd, körülvéve a zongorát.

Kiemelt kép: Presser Gábor (Fotó: Dömölky Dániel)