A közönségforgalmi terek fertőtlenítése, illetve két hét kényszerű egészségvédelmi és járványmegelőzési szünet után, szeptember 11-től újra tart előadásokat az Átrium. A színház David Javerbaum Isteni végjáték című darabjának premierjével lép újra be Budapest kulturális vérkeringésébe.

Augusztus 26-án az Átrium úgy döntött, hogy a nézők, illetve a fellépők biztonsága érdekében szeptember 5-ig nem tart rendezvényeket. Azóta a színház eleget tett a szükséges fertőtlenítési és elővigyázatossági intézkedéseknek, így a további programok megtartásának nincsen akadálya.

Szeptemberben Alföldi Róbert után, aki a bemutató mellett Molnár Ferenc klasszikusában, az Egy, kettő, háromban és az Igenis, miniszterelnök úr! című politikai szatírában is látható lesz, Hernádi Judit (A félelem megeszi a lelket) és Péterfy Bori (Az öldöklés istene) is visszatér az Átrium színpadára. A biztonsági okokból elmaradt előadások pótlására októberben kerül sor.

Azonban a színház továbbra is szem előtt tartja a közönség és a munkatársak biztonságát, ezért az Átrium teljes területén mindenki számára kötelező lesz a maszk viselése.

Kiemelt kép: Alföldi Róbert az Isteni végjáték című darabban (Fotó: Lakatos Péter)