Laurie visszatért! Noha igazából sose tűnt el, mégis majdnem egy év telt el mióta kiadta legutóbbi single-jét, a Szelektor 2024-es kiadásán belül megjelent Kisasszonyt. De ebben a nagy szünetben szó se volt lustálkodásról, de még csak eltűnésről sem – ez idő alatt is meglepően sok dalhoz kölcsönözte a hangját: becsúszott jó pár Beatrick kollaboráció és még a BALKAN VIP-nek is besegített házibulit tartani. Ennek ellenére, a múlt pénteken megjelent száma, a Kontakthiba mégis visszatérésként könyvelhető el, hiszen mind műfajilag, mind szövegileg ismét visszatért a gyökereihez. És milyen jól is tette!
Süli Laura, vagyis laurie. neve már 2021-ben feltűnt a nagyközönség előtt a Kikeltető tehetségkutatón, azóta pedig egyre több helyen bukkan fel. Zenéje alapvetően a bedroom pop címke alatt fut – vagyis lényegében olyan előadóként definiálható, aki egyedül, jellemzően a hálószobájában készíti a dalait. Ukulele, gitár, dobgép és egy nagyon egyedi módon megszólaló hang, szövegeit pedig játszi őszinteség jellemzi.
Bár a neve talán még kevésbé ismerős a zöldfülű és mezei zenehallgatók számára, azok az előadók, akikkel már együttműködött, biztosan ismerősen csengenek: vannak közös dalai AKC Misivel és Beton.Hofi harmadik albumán is megjelenik a Hundred Sins által jegyzett HOLNAP MEGÁLLNAK AZ ÓRÁK-ban. Azonban az elmúlt évben leginkább Beatrick produceri munkájával volt egy lapon emlegetve – ez alatt a viszonylag rövidnek mondható idő alatt összesen három számban működtek együtt. Ennek a pakknak része a megjelenése óta meglehetősen nagy utat bejárt SZORONGOK is, ami az alter koncertek utáni hajnalba nyúló Dj szetteken is legalább kétszer felcsendül.
A producerre jellemző lüktető beatre meglepően tökéletesen simul rá az énekhang, olyan összhangot képezve, amely bármely árokban fekvőt feltámaszt. A Beatrick által képviselt dance/house műfajban számítva egy kifogástalan számról beszélhetünk: minden elem, minden hang a beatért van és a beatet szolgálja, ami ennek fejében kifejezetten viszi magával a hallagatót. Ízlések és pofonok, azonban számomra éppen a producer műfaja által diktált játékszabályok – amik szerint ő tökéletesen játszik – veszik el annak lehetőségét, hogy laurie. karakteres hangja igazán teret kapjon, és kiteljesedjen. Hiába jó szám a SZORONGOK, hiába remek a lány hangzása mégis úgy érződik, mintha a számban kárba veszne a potenciálja.
Részemről éppen ezért könyvelhető el rég várt visszatérésként laurie. legújabb megjelenése, a Kontakthiba. Régen lehetett már hallani a hangját ennyire tisztán, akusztikus hangszerek közt – és ez csak úgy, mint a karrierje hajnalán megjelent számokban, most is kifejezetten jól áll neki. Nem olvad bele a ritmusba, és nem simul azonos szintre a többi sávban megszólaló hanggal vagy zajjal sem. Ez persze egyáltalán nem minősíti le korábbi kiváló vendégszerepléseit, az elsődleges műfaján túli kalandozásai során – mindössze arra hívja fel a figyelmet, hogy laurie. legnagyobb erőssége valószínűleg az általa képviselt bedroom pop sajátosságaiban rejlik. A stúdiózással járó stresszfaktorok és a zenésztársak közt olykor fellépő kreatív viták hiánya lehetővé teszik, hogy dalait a tökéletességig csiszolgassa – olyan módon, ahogyan csak ő szeretné. Az alapvetően hangközpontú műfaj pedig megadja különleges vokáljának a neki járó teret, és hagyja levegőhöz jutni a többi hangszer között.
A Kontakthiba egy kis ülepedés után – főként fülbemászó refrénje miatt – egy kedves, tavaszi indie-himnuszként is megállná a helyét. Feszes tempója és keserédes, naiv témaválasztása akár egy kétezres évekbeli tinifilm főcímdalává is tehetné. De ha a valóságnál maradunk: leginkább hűvös tavaszi szürkületekhez ajánlanám fogyasztani.
Sok más friss és befutott magyar előadó dalai mellett laurie. Kontakthibájával is találkozhattok a péntekenként frissülő POPZAJLÁS lejátszási listánkon.
Kiemelt kép: laurie. (Fotó: Fábián Soma)