Indie popból indie popba. Három album, három külön világ, most pedig kezdetét vette a negyedik. Ennyi stílusváltás és újragondolás után egy dolog biztos: kristoaf nem az az előadó, aki húsz év múlva is az első lemezéről fogja játszani kamaszkorát feldolgozó dalait. Debütálása chilles indie pop volt, majd két lüktetőbb, a hiphop reneszánszát meglovagoló album következett, most pedig úgy tűnik, ismét visszatér a gyökereihez. A szólj (aranyhíd) ugyanúgy indie pop, mint a stáblista, a megközelítés azonban gyökeresen más.
Kristoaf érdekes hangként jelent meg 2021-ben, amikor a COVID sújtotta magyar zenei piac összességében stagnált, miközben a hazai színtér iránti figyelem érezhetően erősödött. Ebben a +/- 1 éves időszakban jelent meg a Carson Coma második albuma, Beton.Hofi debütáló lemeze, valamint Krúbi ÖSZTÖNLÉNY-e is – vagyis ekkor billent át a mérleg nyelve a rap és a hiphop, illetve a szólóelőadók irányába. Egy olyan mezőnyben, ahol a már befutott, fesztiválokon rendszeresen feltűnő alternatív zenekarok mellett egyre inkább a rap nyert teret, egy indie pop produkció megjelenése nem kavart egetrengető hullámokat, ellenben kifejezetten izgalmas jelenségnek számított.
A stáblista beleköthetetlenül kikevert, precíz produceri munkája mögött ott húzódik egy jellegzetes bedroom popos báj: szinte magunk előtt látjuk a Temus – 2021-ben még AliExpresses – LED-csíkokkal megvilágított szobát, ahol félig megevett zacskós levesek között, bólogatva születnek a dalok. A szövegek és témáik még egy kamasz fiú gondolatvilágát idézik, a megszólalás azonban már ekkor is érettebb, csiszoltabb formát ölt. Visszatekintve a stáblista egyszerre lenyomata egy éppen átalakuló zenei szcénának és egy vírushelyzetben kialakult, nagyon specifikus korszaknak. Hallgatása nosztalgikus visszacsöppenés ennek az időszaknak a komfortjába – ugyanakkor ma már kissé elavult hatást kelt.
A mostanáig bezáruló időszak már sokkal inkább a hiphop robbanásszerű népszerűsége által meghatározott új világrendhez igazodó dalokat hozott. Pattogósabb beatek, erősebb elektronikai hangsúlyok és az eközben szinte elvárássá vált közreműködések száma is látványosan megszaporodott. Kristoaf két legnépszerűbb dala is ebbe az irányba mutat: a melodráma és az imáim egyaránt karakteres producerekkel és vendégelőadókkal készült. Ezek a számok pedig ekkorra már kristálytisztán kirajzolták, hogy kristoaf mennyire fülbemászóan tudja vezetni szövegének a dallamát, ami fantasztikusan kiegészíti az instrumentál flow-ját – nem csak a refrénekben, de még a verzékben is.
Ez éppen ugyanígy megjelenik legújabb számában, a szólj (aranyhíd)-ban is, amely ismét egy új irányba kóstol bele. Műfajilag visszatér indie pop gyökereihez, hangzásában azonban már jóval teltebb, dúsabb és atmoszférikusabb. A visszhangzó gitárok és a flegma dobok olyan klasszikusokat idéznek, mint a U2 vagy a korai Coldplay, miközben a keverés és az összhatás egyértelműen kortárs. A szöveg dallama – a korábbi dalokhoz hasonlóan – itt is ráfekszik a hangszeres sávokra, szinte beleolvad azok szövetébe, mintha maga is egy hangszer lenne: játékos, fülbemászó, mondanivalóját tekintve pedig tisztán pop. Az alter- és rap szövegekkel túlszaturált zenei piacon üdítő olyan dalt hallani, amely nem direkt állításokkal, hanem atmoszférával vált ki érzelmeket.
A szólj (aranyhíd) új korszakot nyit kristoaf diszkográfiájában: olyat, amely bátran nyúl vissza a stáblista alapjaihoz, miközben már jóval kifinomultabban bánik a stílussal. Itthon egyelőre kevés ehhez hasonló indie pop produkcióval lehet találkozni, hiszen a műfaj nem kínál olyan egyértelmű kapaszkodókat, amelyek a hazai mainstream irányzatokban is jelen vannak. A szólj (aranyhíd) jelenleg rétegzene, de annak egy kimondottan erős és szerethető stílusgyakorlata – olyan, ami idővel igazán kinőhetné ezt a státuszt.
Sok más friss és befutott magyar előadó dalai mellett kristoaf szólj (aranyhíd) című számával is találkozhattok a péntekenként frissülő POPZAJLÁS lejátszási listánkon.
Kiemelt kép: kristoaf (Fotó: Németh Levente)
