Lerombolásra váró, kultikus próbaterem, mégis egy túl jókedélyűnek ítélt dal. Múlt csütörtökön jelent meg a Felső Tízezer Hahó, kapitány! című száma, amit eleinte még az októberben kiadott albumukra szántak, azonban túlságosan egyszerű lelkületűnek tartották, így végül lehagyták a lemezről. A dalhoz klipet is forgattak, amit az éppen ledózerolásra váró Budafoki úti próbatermükben vettek fel – helyén luxuslakópark épül majd.
A magyar zenei szcénában hiánypótlónak számít a Felső Tízezer. Rajtuk kívül talán csak a valahai Meg Egy Cukorka tudta adaptálni az általuk játszott britpop dallamain kívül, magának a kulturális mozgalomnak az attitűdjét is. Elsőként mégis a zenekarokat fociskártyaként gyűjtő Sallai Laci és bandája mutatta meg, hogy nem csak a Gallagher testvérek és a köpönyegükből előbújt angolszász zenekarok tudnak folyékonyan beszélni a nép nyelvén. Négy album alatt bebizonyították, hogy magyarul is lehet olyan dalszövegeket írni, amelyek első hallgatás után is könnyen megfejthetőek, mégis lírai mélységgel bírnak. Könnyed allegóriákba csomagolt életigazságok, megénekelt életérzések és felszabadító, könnyen tanulható refrének. A sorok mögötti hang úgy éli hétköznapjait és éppúgy próbálja megfejteni életét, mint bármely másik hallgató – Sallai Laciék pedig úgy játszanak a színpadon, hogy előtte lehet még veled ittak egy sörpadon. Nem lengi őket körbe semmiféle rocksztár mítosz, nem elérhetetlenek: közvetlenek, őszinték, munkásságuk mégis jóval több, mint egy kolbászfesztiválon fellépő helyi kocsmabanda.
A tavaly megjelent Kicsi forradalom annak ellenére, hogy 2024 őszén debütált, még így is befurakodott az év legtöbbet hallgatott magyar albumai listámra. Az ötödik lemezhez érve is ugyanolyan erős power-pop dallamok, kellően széttorzított gitárok és fülbemászó, hétköznapi refrének jellemzőek a dalokra, mint amit már megszokhattunk a felállástól. Számomra a Kicsi forradalom sugározza leginkább azt a laza és emberközeli, mégis büszke és reményteli hangvételt, ami mostanra mintha igazán kiteljesedett volna. Ezúttal kicsit komorabb, kicsit érettebb, a költői én pedig már egy tágabb szociális kontextusból vizsgálja a maga körül változó világot a beletörődöttség és a forradalomvágy két szélsőséges állapota között ugrálva. Ez a megzenésítésben is visszaköszön, ami a korábbi albumokhoz képest már jóval bátrabban kísérletezget a műfaji határokon belül – ez feltehetően Sallai Laci egyéb zenekarainak és azok a hatásainak is köszönhető. Külön kiemelkedik A felhők iránya, ami a saját dreampopos, leheletnyi pszichedelikába mártott világával talán a legkevésbé várt a zenekartól, mégis a lehető legtökéletesebb zárószám az album számára.
Ezen a ponton elérkeztünk a Felső Tízezer legfrissebb számához, a Hahó, kapitány!-hoz, ami Sallai Laci elmondása szerint a legelső dal volt, amit az új lemezre írt. Időközben azonban – ahogy egyre inkább kezdett alakot ölteni az új anyag – úgy döntöttek, hogy mégsem szeretnék, ha ez a jóval könnyedebb, játékosabb hangvételű dal bekavarna az album jóval komorabb atmoszférájába, így végül nem került a többi közé. A Hahó, kapitány! szellemiségében és hangvételében sokkal inkább korábbi számaik világára emlékeztet, az új lemezzel pedig egy másmilyen irányt szerettek volna venni.
A dalhoz klip is készült, amelyet az együttes eredeti ötlete alapján Mudrák Balázs rendezett. A videót a zenekar Budafoki úton található próbatermében forgatták – abban a térben, ahol többek között a legutóbbi lemezüket is rögzítették. Ez a hely korábban olyan zenekarok állandó próbaterme is volt, mint a már feloszlott Middlemist Red vagy Sallai Laci másik formációja, a Galaxisok. A klip azonban szomorú apropóból született: nagy valószínűséggel sem próbák, sem videók nem készülnek már ott, mivel a próbatermet hamarosan lebontják, hogy luxuslakópark épülhessen a helyére. A videóklip ennek állít emléket.
Sok más friss és befutott magyar előadó dalai mellett a Felső Tízezer Hahó, kapitány! című számával is találkozhattok a péntekenként frissülő POPZAJLÁS lejátszási listánkon.
Kiemelt kép: Felső Tízezer (Fotó: Palotai László Fufek)
