Ezúttal Péterfy Bori előadásában kerül színpadra Nassim Soleimanpour színműve, a Fehér nyuszi, vörös nyuszi az Átriumban.
Az iráni drámaíró számára ez a színdarab hozta meg a nemzetközi sikert, 2010-es megjelenése óta pedig már az egész világot meghódította és több mint ötven nyelvre lefordították. Sikere pedig a produkció összetettségében, egyediségében és kreatívitásában rejlik: az előadásnak nincsen rendezője, nincsen próbája, sem díszlete, sem jelmeze, egy színész pedig életében csak egyetlen egyszer adhatja elő. A kísérleti forma közös játékra invitálja a színészt és a közönséget, így minden alakalom egyszeri és valóban megismételhetetlen. Az izgalmakat pedig fokozza, hogy az előadó a színpadon kapja először kezébe a szöveget, amiből játszania kell.
A darabot először a Volcano Theatre mutatta be a Necessary Angel társulattal és Wolfgang Hoffmannnal közös előadásban, Daniel Brooks és Ross Manson dramaturgiai közreműködésével, azóta pedig olyan hírességek játszották az előadást, mint Whoopi Goldberg, Brian Dennehy, David Hyde Pierce, Alan Cumming, az operaénekes Joyce DiDonato vagy a filmrendező Ken Loach. Magyarországon először tavaly májusban lehetett látni Soleimanpour nem mindennapi művét az Átrium színpadán Alföldi Róberttel. Az elmúlt több, mint egy évben pedig Hernádi Judit, Balsai Móni, Scherer Péter, Stohl András, Hevér Gábor, Brasch Bence, Mucsi Zoltán, Rudolf Péter, Ónodi Eszter és Medveczky Balázs is játszotta a színdarabot, aki alakításáért elnyerte a THEALTER Fesztivál különdíját bátor és felelős színészi munkájának elismeréseként.
Október 30-án pedig újra visszatér a Fehér nyuszi, vörös nyuszi az Átrumba, ahol ezúttal Péterfy Borira kerül a sor, hogy elkápráztassa a közönséget a 19 óra 30 perckor kezdődő előadással.
Kiemelt kép: Péterfy Bori A kaukázusi krétakörben (Fotó: Horváth Judit)