A Budapest Fotófesztivál Peter Lindbergh divatfotográfus kiállításával nyit a Műcsarnokban, melyet idén kilencedik alkalommal rendeznek meg. A művész úgy fogalmazta meg a női szépséget, hogy az tulajdonképpen az egyéniségből, a személyiségből, az önelfogadásból és adott esetben a szabadságból és az önmegvalósításból áll össze.

Lindbergh szemlélete és új látásmódja új trendet indított, a szupermodell korszakot, amelyben a képeken látható modellek már nem alkalmazott szereplők vagy közreműködők, hanem főszereplők, fogalmazta meg a tárlat kurátora Tulipán Zsuzsanna.

A tárlat kiemelkedő alkotása a British Vogue 1990-ben megjelent címlapfotója, amelyen Naomi Campbell, Cindy Crawford, Linda Evangelista, Tatjana Patitz és Christy Turlington először szerepeltek együtt. Ezek mellett több, mint ötven fotográfia kap helyet a kiállításon, köztük Lindbergh személyes kedvence, az Angel Story, amelyet Wim Wenders Berlin felett az ég című filmje ihletett.

A Budapest Fotófesztivál május 11-ig tart és a programok között helyet kap ötven kiállításmegnyitó és egyéb aktivitások, többek között vetítéssel egybekötött beszélgetések is. A szervezők különös hangsúlyt fektetnek a street photographyra, ehhez kapcsolódva látható az Osztrák Kulturális Fórumban a Fresh Eye című anyag és a CEU Nyitott Galéria Paralel Magyarország című tárlata.

A HAB művészeti központban három alkotót bemutató Szabad szemmel nem látható címmel nyílik kiállítás. A Leica Boutique Budapest első alkalommal csatlakozik a rendezvényhez, itt öt magyar fotográfus öt munkáját lehet majd megnézni A Műcsarnok mellett a fesztivál másik legfontosabb helyszíne a Kiscelli Múzeum, ahol minden évben más tematika mentén adnak teret a magyar fotográfusoknak csoportos kiállításon.

Kiemelt kép: Peter Lindbergh munkásságának bemutatásával indít a Budapest Fotó Fesztivál (Fotó: Hegedüs Róbert/MTI)