Népszerű művészek bevonásával és csaknem kétszáz színes programmal várja a közönséget a héten a Pécsi Tudományegyetem Irány a PTE! Kultúrfeszt című online rendezvénye minden nap 15 órától.

Az intézmény azt szeretné megmutatni a felvételizőknek, az egyetemistáknak és a családjuknak, hogy miért jó pécsi egyetemistának lenni, ennek érdekében pedig „virtuálisan csempészi vissza” a mindennapokba a pécsi hallgatói életérzést. Az érdeklődők például láthatják a 30Y frontemberét, Beck Zolit főzni és a zenéről beszélgetni, megnézhetik a Janus Egyetemi Színház produkcióiból készült válogatást, megtudhatják Tibi atya titkait, találkozhatnak a Halott Pénz tagjaival, Dibusz Dénessel, Michelisz Norberttel, de beülhetnek szakmai beszélgetésekre, felvételi tájékoztatókra és szülői fórumokra is.

A virtuális térben tehát szinte minden olyan megjelenik, amelyben majd Pécsen is részük lesz a leendő gólyáknak: gasztronómia, koncertek, színház, sport, tánc, kiállítás és számos más interaktív esemény várja őket a fesztivál öt napja során. A tíz kar százhetven programját felvonultató és háromszáz szereplő bevonásával megvalósuló fesztiválról bővebb információ a rendezvény weboldalán olvasható.

Kiemelt kép: a fesztivál bannerje (Fotó: PTE / Facebook.com)