Július 21-én újabb ősbemutatónak ad otthont a Gyulai Várszínház: Verebes Ernő Pengetangó című művéhez és dalszövegeihez Cári Tibor írt zenét, az előadást Tapasztó Ernő rendezi.
A Gyulai Várszínház, az Aradi Kamaraszínház és az Esztergomi Várszínház koprodukciója az argentin tangó világát idézi meg a maga halálos szerelmi szenvedélyeivel. Jorge Luis Borgest az 1930-as évektől kezdve 1986-ban bekövetkezett haláláig foglalkoztatta a tangó származása, elfeledett kezdeti formája. Számos novellában, könyvben, tanulmányban, versben, interjúban és előadás-sorozatban idézte föl a régi Buenos Aires-i tangózás helyszíneit, hangulatát és szereplőit. Ezért, akarva-akaratlanul, ő maga is történet szereplőjévé válik, aki egy bordély szalonjában, húrtalan gitárján végigkíséri, vezényli ezt a drámát. Egy fiatal pár – egy európai fiú és egy argentin lány – egy, már csak romjaiban, és az emlékekben létező szerelmi kegyhelyen találja magát, ahol furcsa, múltbeli figurákkal találkoznak. Őket csak a tangó élteti még, meg a szerelem, amiért ölni is képesek.
Műfaji meghatározásként a musical dráma elnevezés közelíthetné meg azt a szándékot, melyet egyéb híján, jótékonyan zenés színháznak nevez ma a világ. Cári Tibor zenéje hivatott ezt szavatolni, ahogy a rendező, Tapasztó Ernő színpadi világa (díszlet: Szvatek Péter, jelmez: Pap Janó, koreográfia: Murvai Dávid) is a merész sokszínűség bizonyítéka.
Kiemelt kép: Verebes Ernő (Fotó: Nemzeti Színház) és Tapasztó Ernő (Fotó: Rusznyák Csaba)