Június 18-án nyílik meg Deim Balázs egyéni kiállítása, Passing Time címmel, a PhotoLab Vajda Múzeumban, Szentendrén.
A szentendrei születésű művész fotográfus tervezőként végzett a Kaposvári Egyetemen. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Vajda Lajos Stúdiónak és a MAOE és a Forgács Társaságnak is. 2008 óta számos kiállításon találkozhattak a fotóművészet szerelmesei Deim Balázs képeivel, elsősorban Budapesten, de az Európai Fotográfiai Hónap kiválasztott résztvevőjeként a bécsi MUSA-ban, Luxemburgban a Cerde Cité-ben, majd 2018-ban a Rhy Art Fair Bázelben, illetve 2019-ben Rómában és Grazban, valamint 2020-ban Brüsszelben is. A tehetséges fotográfus 2019-ben elnyerte a Survellaince system című sorozatával 1. helyezésnek járó díjat az ND Awardson, illetve a Gold minősítést a Budapest International Foto Awards-on.
A Passing Time című kiállítás, a nevéből adódóan is, arra keresi a választ, hogy láthatóvá tehető-e a múló idő, valamint összeköthető-e a saját szubjektív időérzékelésünk objektív időegységekkel? A lassan csordogáló, bombaként robbanó, vagy komótosan haladó idő ábrázolására tesz kísérletet a szerző, köztereken elhelyezett camera obscurák vagy más analóg fotóeljárások által. Olyan témákat fedezhetünk fel a sorozatban, mint az egzisztencia, vagy a fotótechnikai kísérletezéssel kapcsolatos szakmai problémák. A hét időegységet, tehát évet, hónapot, hetet, napot, órát, percet és másodpercet alapul vevő sorozat teret enged a véletlen játéknak, és minden fénykép expozíciója annyi ideig tart, amennyi a hozzá tartozó időegység. A fotók irracionális világot teremtenek, ahol az élet ritmusának meg nem álló metronóm játékát követhetjük nyomon.
Kiemelt kép: Fotóklikk, Deim Balázs Passing Time plakát