Pár, kapcsolat – Kritika a Libikóka című előadásról

Hogyha utánanézünk, Libikóka címen gyerekkönyv, fordulatos történet, hivatásos rendőr által megírt irodalmi kötet, zenés pódiumest, popszám, valamint pszichológiai mű egyaránt fellelhető. Ha már választani, hasonlítgatni kell, William Gibson ugyanilyen című színműve éppen ez utóbbihoz áll közel, hiszen a maga édes-bús, vagy könnyes-vicces módján szintén párkapcsolati kérdéseket, dilemmákat feszeget, illetve azokat a mérleghinta-elven működő hangulatingadozásokat szemlélteti érzékletesen, amelyek zöme egy férfi-nő közötti viszonyrendszert általában jellemez.

Az alaptörténetből Robert Mitchum és Shirley MacLaine szereplésével 1962-ben filmverzió is született, ugyanabban az időszakban pedig, itt Magyarországon a Madách Kamarában hódított magának teret Ádám Ottó rendezőnek köszönhetően a színpadokra szánt projekt. Gábor Miklós először Váradi Hédivel, később  Vass Évával játszott együtt a kétszemélyes előadásban, de Spányik Éva és Bánffy György is magára öltötte Jerrynek, az átmenetileg talaját vesztett ügyvédnek, és Gittelnek, a sikertelen táncosnőnek jelmezét egykor a Kamaraszínházban, méghozzá az akkori plakátok tanúsága szerint egy mai szemmel nézve szokatlan időpontban, este tizenegykor kezdődő előadások tucatjaiban. Természetesen azóta is fel-felbukkan a darab a honi teátrumok repertoárjában, legutóbb december 13-án volt bemutatója az Art-Színtérben Csiby Gergely rendezésében, a zenés színházi közegből ismert Kardffy Aisha és Kerényi Miklós Máté közreműködésével.

Kétségtelenül megvan a maga reklámértéke annak, és ad is a dologhoz egy csipetnyi pikantériát, hogy ők a magánéletben is egy pár, gondoljunk csak vissza például a Rebecca musicalre, amiben Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán játszott az éppen aktuális élethelyzetükkel egybecsengően házaspárt, és tényleg sokan voltak kíváncsiak rá. Sokat elárul azonban ennek a körülménynek a valódi jelentőségéről, hogy mégis jóval érdekesebb volt az a hajdani felállás, amelynek értelmében a színésznő Szabó P. Szilveszterrel dolgozhatott együtt egy másik szereposztásban, mert kettejük közös színpadi létállapotát némi feszültség, és profizmusra épülő szakmaiság különös módon egyszerre hatotta át. Hogyha pedig Szabó P. Szilveszter és az Art-Színtér neve egyaránt szóba került már, meg kell említeni azt is, hogy erre a játszóhelyre januárban megérkezik a Jövőre, Veled, Itt! című musical, amely esetében a színművész Janza Katával való szimbiózisára találunk példát. Ők nem házastársak, mégis tökéletes közöttük az a fajta kollegiális cinkosság, amitől igazán ideálissá válik egy előadás.

De a Libikóka érdekességét nem a magánéleti kapcsolódás szolgáltatja igazán, sokkal inkább az a szituáció, hogy musicalszínészek eveznek prózai vizekre, az utóbbi időben azért erre is láthattunk jó néhány példát. Bereczki Zoltán annak idején A lepkegyűjtő című thriller beteglelkű főhősének szerepében megdöbbentő hitelességgel debütált, a feladatául kapott karakterábrázolásához ugyanis bátran merült alá a figura eltorzult jellemének mocsarában, és kereste meg a szereplő motivációit, igazát. A szélsőséges színpadi hősök eljátszása nemcsak a zenés színészek vonatkozásában hordozza magában a bukás, vagy a megdicsőülés lehetőségét, a színművész teljesítménye pedig időlegesen felülírta mindazokat az előítéleteket, amelyeket a szakma az operett-musical osztályokban végzett személyekkel szemben még manapság is előszeretettel táplál. Peller Károly és Latabár Kálmán között külsőre nincsen hasonlóság, mégis meg tudja ragadni és vissza is tükrözni a hazai színészlegenda lelkiségét A Latabárné fia című monodrámában, ahol egymaga köti le rendszeresen a közönség figyelmét anélkül, hogy használná az énektudását. Magócs Ottó és Földes Tamás egy másik projektben az általuk eljátszott Öveges Józsefnek szintén inkább a habitusát rekonstruálják, a néhai szerzetes-tanár fizika iránti gyermeki rajongásának kivetülését ábrázolják, és ennek mentén formálják meg a figurát, bebiztosítva, hogy semmiképpen ne váljon paródiaszerűvé az alakításuk, hanem megmaradjon az igényes prózai megoldások talaján. A Libikóka, amiről jelenleg szó van, szintén prózista készségeket igénylő előadás, és a szálak csodálatos módon érnek össze musicalszínészi fronton, hiszen a férfi főhőst, amelyet most Kerényi Miklós Máté személyesít meg, Földes Tamás is alakította még 2001-ben Székesfehérváron, Váradi Eszter Sára oldalán.

Elég érv felsorakozott az előzőekben azzal kapcsolatban, hogy a két mostani közreműködő a saját jogán nyerjen említést, a civil életben hiába egy pár, így Kardffy Aishára is szerencsésebb úgy hivatkozni inkább, mint olyan színésznőre, aki tizenévesen rendre kiérdemelte az Országos Musical Bajnokság Junior kategóriájának első helyét, és már akkor jellemző volt rá a szorgalom és a tudatosság, nem csoda hát, hogy igen hamar az Operettszínház színpadán találta magát. Kerényi Miklós Máté az Anna Karenina és a Valahol Európában ősbemutatójának idején még mint gyermekszereplő debütált, mára pedig már olyan munkák vannak a háta mögött, mint a Virágot Algernonnak szellemileg visszamaradott fiatalembere, a Lévi Story! – A farmerkirály címszerepe, vagy a Kovács Adrián és Galambos Attila nevével fémjelzett A Pendragon-legenda musical Bátky Jánosa. A Libikóka Pinceszínházas verziójában Jerryt, a férfi főhőst Szervét Tibor játssza, és  jól idomul darabbéli partnernőjének, Dobó Katának a védjeggyé vált, kissé fojtott játékmodorához a főként rezignáltságból építkező, ám a poénokra azért alaposan kihegyezett alakítása.

Kerényi Miklós Máté művészi kifejezésmódja viszont gyakorta expresszív, és most sincs ez másként, jól látható tehát, hogy egy előadás dinamikáját, hatásmechanizmusát a szerepértelmezés milyensége, vagy a szereplők általános kisugárzása képes determinálni. A színész a történet humoros momentumait úgy prezentálja, hogy pontosan kiviláglik az általa játszott karakter esendősége és öniróniája, a cselekmény szerinti indulatait, valamint egyéb megnyilvánulásait pedig lélekből indítja, ezért lesz hiteles, nem pedig hatásvadász a szerepformálása. A lendületessége egyébként sem ment át soha ripacskodásba, így ideális figurája a vígjátékoknak, mert mindig jelen van, és a kellő időben be is kapcsol egy fék nála, ami az ő művészi ízlését, vagy arányérzékét kordában tartja, formálja. További ismérve Kerényi Miklós Máténak a határozottsága, amely meg azt teszi lehetővé, hogy mindenre kiterjedjen a figyelme egy előadásban, ezért a közös munka során maradéktalanul rá tudja bízni magát a darabbéli játszótársa, ez a rátámaszkodás bizonyos dramaturgiai pontokon ráadásul ugyanúgy része és egyik vezérmotívuma a Gibson-féle Libikókának.

Kardffy Aisha rendelkezik egyfajta alapvető kislányossággal, azonban azt, hogy amennyiben szükséges, ellene tud menni ennek az adottságának, már bizonyította például a Mozart! musical Veszprémi Petőfi Színházbéli változatában, ahol a világhírű zeneszerző szenvedélyes feleségének vehemenciába hajló tulajdonságait felnagyította a rendezés, a szerepre kijelölt színésznő pedig megfelelt ennek a kihívásnak. Gittel bőrébe bújva teret engedhet ugyan naiva-szerű alkatának, de vannak olyan szegmensek az előadásban, ahol meg kell haladnia mindezt, hiszen bizonyos jellemfejlődésen is átmegy a figurája a Libikókában. Amikor a kilencvenes évek vége felé együtt játszott a 2023-ban elhunyt Dunai Tamás az akkor még nagyon fiatal Bíró Eszterrel egy Sondheim-darabban, újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy a tehetség legyező, és ifjú kolléganőjének azt kívánja, hogy legyen alkalma minél jobban kinyitni a legyezőjét az eljövendő esztendők forgatagában. Kardffy Aisha képletes legyezője már elég szélesre van tárva a zenés színházi világban, a Libikóka projektjében való részvétele pedig arra kapacitálja, hogy a prózai vonalon is hajtsa végre a dolgot, mert van hozzá eszköze, hogy ezt mihamarabb abszolválja. Kerényi Miklós Máté nemrég egy podcastban tett célzást arra, hogy Aisha hamarosan újabb lépéseket tesz a prózai színjátszás területén szerzett további tapasztalatok elérésének irányába, és ha ez a terv gyakorlati megvalósítást nyer majd, akkor minden bizonnyal a szélesebb nyilvánosság is értesül róla.

A szereplők mellett a felvázolt szituációk is sokszínűek William Gibson színművében, a vígjátéki elemek egyre többször fordulnak át drámaiságba a játékidő előre haladtával: árnyalt színészi játék szükséges tehát ahhoz, hogy a lélektani fordulatoknak ne csupán az elbeszélés szintjén legyen létjogosultsága. Az Art-Színtér méretbeli adottságai módot nyújtanak arra, hogy a néző a színművészek valamennyi rezdülését közelről lássa, nagyon szenzibilisen kell tehát a játszóknak megnyilvánulniuk, hiszen valamennyi gesztusuk világosan nyomon követhető, és van is a produkciónak egy filmszerű hatása.

Csiby Gergely rendező a darabot nagyon okosan gyakorlati cselekvéssorokkal dúsította fel, amiknek nemcsak a jelenetek közötti térrendezés az egyetlen funkciója. Emeli a színmű realitás-jellegét, hogyha a főként elméleti síkokat érintő dialógusokat a mindennapi élet cselekvései törik meg, vagy színesítik, de elég nagy koncentrációt kíván a szövegmondás közbeni fizikai aktivitás akkor is, ha egyébként valamennyi mozzanat rutinszerűnek látszik. Két lakás egy térben, az ágyak pedig a lányos, illetve fiús színharmóniájú ágytakarók miatt összetolva is két külön világot szimbolizálnak, Rákay Tamás díszletei és jelmezei térhez, időhöz és cselekményhez egyaránt alkalmazkodnak, valamint a színészi játékot is megsegítik a maguk jelképrendszerében és praktikumában. Erős dramaturgiai funkciót kap a Libikókában egy telefon, amely nem mellesleg a nagyon pici játéktér ellenében kiválóan érzékelteti a két személy közötti fizikai távolságot, és bár ezúttal a kilencvenes években játszódik maga a cselekmény, még így is nagyon találó korképet nyújt egy olyan időszakról, amikor az emberek nem tudták egymás aktuális tartózkodási helyét például a Lokátor alkalmazás segítségével meghatározni, vagy Messengeren az elérhetőséget pillanatonként lecsekkolni.

A szerelmek törékenysége persze örök, és a technikai vívmányok térhódítása előtt is tudni akarta mindenki, hogy éppen hányadán áll a párkapcsolata. „A Libikóka látszólag nem több, mint ügyesen szerkesztett darab két ember meglepetésszerűen váltakozó viszonyáról.” Ezt írta 1972-ben a darabról az azóta már jobb létre szenderült folyóirat, a Film Színház Muzsika újságírója. A hangsúly pedig azon a szón van, hogy látszólag. Mert akármelyik esztendőben is kerül bemutatásra az előadás, annak mindig és mindenkor több rétege létezik, nem csoda hát, hogy helyenként egy Neil Simon-vígjátékhoz hasonlítható a stílus, ahogyan az író, William Gibson fogalmaz, ezért aki szereti az általa teremtett atmoszférát, az biztosan a Libikókát is imádni fogja.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Libikóka című előadásból (Fotó: Art-Színtér)