Egyedi, formabontó, a változás és az állandóság összhatása jellemzi, valamint teret enged az asszociációnak. Az alábbi jelzőkkel lehetne illetni Melkovics Tamás egyéni kiállítását, melyet március 17-étől egészen június 26-áig 10 és 18 óra között a szentendrei Ferenczy Múzeumban tekinthetünk meg.
A szobrász 2012-ben végzett a Képzőművészeti Egyetemen, és azóta számos egyéni és csoportos kiállításon csodálhatta meg a nagyközönség antropomorf vagy olykor organikus alkotásait. Változatos, sokrétű munkásságának összefoglalása, egyfajta fejlődéstörténetként jelenik meg a Panta Rhei címre keresztelt bemutatón. A tárlat központi témája ezeken felül az önértékelés és az innováció, valamint az új értelmezési kiterjedés. Új és régi kreációk paralelben mutatkoznak meg a művész palettáján, ezzel egy egységes összképet kínálva a látogatók számára.
Melkovics Tamás szobrászatának harmóniáját a mozgásban lévő és statikus elemek viszonyrendszerének ellentéte biztosítja. Az alkotások a kortárs művészet természettudományi alaktanával ötvözve szabad gondolkodásra sarkallják a látogatókat.
A kiállítás megnyitója 2022. március 17-én 18 órakor kezdődik, Baráth Bálint zongoraművész közreműködésével, a kurátor Iberhalt Zsuzsa művészettörténész.
Kiemelt kép: Részlet Melkovics Tamás alkotásából (Fotó: Ferenczy Múzeum)