A kőszínházi évadok között kerül megrendezésre idén is a főváros nagyszabású kulturális programsorozata, a Budapesti Nyári Fesztivál. Nyáron át az egész családnak kínálnak különféle programokat, a kiállításoktól kezdve a koncerteken és táncbemutatókon át a színházi előadásokig. A fesztivál nagy produkcióinak ebben az évben is a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, valamint Buda egyetlen nyitott terű játszóhelye, a Városmajori Szabadtéri Színpad ad helyet.

A szervezők a napokban elindították a jegyértékesítést a városmajori műsor eddig meghirdetett programjaira. A budai játszóhelyen idén nyáron szombat esténként koncertsorozat várja az érdeklődőket. A legváltozatosabb műfajú előadók és zenei formációk, komoly- és könnyűzenei, jazz- és tradicionális, valamint világzenei koncertek közül válogathat a közönség. A nyitókoncertre június 8-án kerül sor, ekkor Freddie lép a Városmajori Szabadtéri Színpadra.

A szombati koncertsorozatban fellép mások mellett Palya Bea, Geszti Péter, Vastag Csaba és Caramel is, valamint olyan együttesek mint a Pál Utcai Fiúk, a Hiperkarma, a Cotton Club Singers és a Magashegyi Underground. Dés László, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész és zeneszerző egymást követő két napon is elhozza Mi vagyunk a grund! nevű koncertanyagát, melyben nagysikerű szerzeményeit adja elő Básti Julival közösen. Kamarás Iván egy nem hagyományos színész-koncertesttel lép a közönség elé. Az Egy fess pesti estében korabeli magyar dalokkal és filmzenékkel repítik a múltba a hallgatóságot, melyben Kamarás partnere Tóth Vera lesz. Szinetár Dóra, Szalóki Ági és Náray Erika pedig Világzene – A világ zenéje címen adnak koncertet, melynek különlegessége, hogy a három művésznő ezzel a stíluskavalkáddal áll először együtt színpadra.

A Budapesti Nyári Fesztivál programjaira a szabadter.hu weboldalon, vagy a Szabad Tér Színház jegyirodájában lehet jegyet váltani.

Kiemelt kép: Palya Bea, Kamarás Iván és Dés László (fotók: szabadter.hu)