Ma, a DJ-k nemzetközi világnapján nyílt meg a Palotai Zsolt munkásságát honoráló emlékkiállítás a Magyar Zene Házában, az intézmény és a Tilos Rádió közös szervezésében. A tárlat mellett a Kiégő Izzók DJ Palotai című 360 fokos kisfilmje is megtekinthető a Hangdóm moziban, ami a DJ egyik utolsó rögzített mixét illusztrálja. A kiállítás április végéig ingyenesen megtekinthető.
Palotai Zsolt a modern elektronikus zenei műfajok egyik legnagyobb úttörője és képviselője volt Magyarországon. Ő volt a legendás budapesti underground szórakozóhely, a Tilos az Á zenei felelőse, a Tilos Rádió alapítója, és sokáig a zenei főszerkesztője is. A 2023-ban elhunyt DJ-re emlékezve, a Magyar Zene Háza a Tilos Rádióval és Palotai Zsolt családjával közös szervezésben emlékkiállítást nyitott az épület kiállítóterének előcsarnokában. A Tilos Rádió felhívására számos egykori barát, alkotótárs, szervező és bulizó járult hozzá fotókkal és videókkal egy kollektív audiovizuális installációhoz, amit a megnyitó alkalmából live actek és DJ-fellépések kísértek. A földszinti előadóteremben olyan ismert nevek voltak a lemezjátszók mögött, mint DJ Titusz, Ludmilla, Infragandhi, Zvezda Beta, Wondawulf, Oliv:R, Mr. Cloud vagy Samulkuw.
Ma debütált a Kiégő Izzók kifejezetten a Hangdóm kupolavásznára készült félórás rövidfilmje is. A film hangsúlyosabb vizuális témáit főleg a DJ több száz, de akár több ezer lemezt számláló zenei gyűjteménye és személyes tárgyairól készült felvételek inspirálták. A film zenei alapját DJ Palotai egyik utolsó rögzített mixe adja, amely 2023. nyarán hangzott el a Tilos Rádió adománygyűjtő fesztiválján, a Tilos Maratonon. Többek között zökkenőmentesen gyúrja össze benne a Nick Cave and the Bad Seeds Peaky Blinders sorozat által népszerűvé tett számát a Red Right Handet a Pink Floyd Another Brick in the Wall második részével. Az installáció egy rave vizuálra vagy akár Windows XP képernyőkímélő animációra emlékeztető elképesztő pszichedelikus kaland, ami olyan sokszínű, hogy egy percig sem enged unatkozni a félórás menetidőben. Korábbi 360 fokos vetítésekkel ellentétben, ezúttal teljes mértékben ki vannak használva a médium adottságai, és technikai megvalósításában is kifogástalan az alkotás. Nincs a körvetítésekre jellemző torz effektus, sőt a vetítés során szinte teljesen eltűnik a dóm kupolaszerkezete – ha a gömb tetejére fókuszálunk, úgy, hogy a többi babzsákban heverő néző teljesen eltűnik perifériánkból, akkor a vetítés úgy kitölti a látóterünket, hogy szinte eggyé válhatunk vele. A legjobb élmény érdekében, mindenkinek azt ajánlom, hogy minél inkább a kör közepe felé helyezkedjen, és ne nagyon forgolódjon a vetítés alatt, inkább fixálja tekintetét a legfelső pontra.
A kiállításra a belépés díjtalan, a Hangdóm vetítések pedig kedvezményes jeggyel látogathatók, amelyek megváltásával a résztvevők Palotai Zsolt családját támogatják.
Kiemelt kép: (Fotó: Karancsi-Albert Rudolf)