A Radnóti Színház és az Ördögkatlan Fesztivál új előadást mutat be január 24-én: Pál András és Rozs Tamás Most, mikor a vers újra divatba jött című koncertszínházi produkciójának ismét a Keres Emil Próbaterem ad otthont.

Forrásunk a kortárs magyar költészet. Formánk a kötetlenség. Nem adózunk különös tisztelettel a felkent lírának, sokkal inkább kitereljük a verslábakat a templom elé. Szállóigék és fülbemászó dallamok kelnek útra és hirdetik, hogy a költészet ma sem egy szűk, intellektuális réteg hobbija, hanem számtalan formában velünk van. A gyerek ma is felkacag egy-egy párosrímen, a reménytelen kamasz ma is tollat ragad, hogy megfogja a felfoghatatlant, és a kortárs költők ma is képesek megragadni korunk szellemét” – fogalmaz Valcz Péter rendező az előadás kapcsán.

A produkcióban Ágoston Tamás, Daróczi József Choli, Erdős Virág, Háy János, Jónás Tamás, Kemény István, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre, Kürti László, Nádasdy Ádám, Orbán János Dénes, Parti Nagy Lajos, Peer Krisztián, Rónai-Balázs Zoltán, Simon Márton, Szálinger Balázs, Terék Anna, Turi Tímea, Várady Szabolcs és Varró Dániel versek hangzanak majd el. A két alkotó arról is gondoskodik, hogy két előadás ne legyen ugyanolyan, hiszen minden esten megújuló verskínálatra számíthatnak a nézők, amelyek szóban és dalban adnak átfogó képet a jelenkori magyar költészetről.

Kiemelt kép: Pál András (Fotó: Csoszó Gabriella)