site-logo

Menü

Interjúk

“Szerintem csak úgy érdemes színésznek lenni, ha arról beszélsz, hogy veled mi van” – Interjú Pálmai Annával

A POSZT idei versenyprogramjában a Katona József Színház két előadással is szerepel, az egyik a Székely Kriszta rendezésében tavaly májusban bemutatott A

Ajánlók

Három színész, egy felvonás és egy szemöldökráncolás

Március végén mutatta be a Spirit Színház Ged Marlon egyfelvonásos komédiáját, melyet Magyarországon most láthat először a közönség. Az Egy egyszerű szemöldökráncolás

Válogatások

6 Shakespeare klasszikus, amit feltétlenül meg kell nézned

Shakespeare tagadhatatlanul megkerülhetetlen alakja a színházi világnak, nagyon ritkán találni olyan játszóhelyet, ahol ne lenne repertoáron az angol mester legalább egy darabja.

Kritikák

Pájinkás János álma megrészegített

Képzeljétek el, hogy kereszteznek egy magyar és egy orosz népmesét, majd a szájhagyomány útján, faluról falura terjedő, folyamatosan alakuló, terebélyesedő és színesedő

Ajánlók

Remélhetőleg ezt nem hagyják ABBA

Négy évvel ezelőtt mutatta be a Madách Színház Szirtes Tamás rendezésében a ma már közel húsz éves Mamma Mia! musicalt, melyet az

Kritikák

Hernádi Judit és Kern András ismét együtt brillíroznak a Belvárosi Színház színpadán

Április 13-án pénteken mutatták be a Belvárosi Színházban Stephen Sacks amerikai szerző kétszereplős komédiáját, a Valódi hamisítványt, amire egyáltalán nem hatott a

Interjúk

“Idő volt, amíg el tudtam választani egymástól, amit én gondolok, és amit a szerepem” – interjú Rujder Viviennel

2017-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahonnan egyből a Katona József Színház társulatához szerződött, ahol a legkülönfélébb szerepek találják meg. Játszik

Ajánlók

Látnokok, költők, csavargók

A magyar költészet napját április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ennek előestéjén tartotta a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében telt házas irodalmi estjét

Interjúk

“Ha azt látják az emberen, hogy szeret, tud és akar is dolgozni, akkor meg fogja kapni a lehetőségeket” – interjú Csiby Gergellyel

Csiby Gergely tavaly szerződött a Vígszínházhoz, ahol ötödéves gyakorlatát töltötte. Első munkája a bemutatása óta töretlen sikerrel futó A Pál utcai fiúk

Ajánlók

A sziporkázó hazugságok hálójában

A kortárs bohózatok talán egyik legzseniálisabb szerzője a brit Ray Cooney. Színműveiben az események olyan gyors ütemben váltják egymást, többször is csúcspontra

1 2 190 191 192 196 197


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás