November 27-én a budapesti MVM Dome-ban magyar előadók szólaltatják meg a Depeche Mode legismertebb dalait egy különleges, öt órán át tartó koncert keretében.
A 101 Hang – Depeche Mode Special Tribute produkcióban, a nevéhez hűen összesen 101 művész működik közre, ami egyben utalás a brit zenekar 1988-as, 101 című koncertalbumára is. Többek között fellép majd a Magyar Nemzeti Férfikar – amely 45 fővel Magyarország legnagyobb férfikaraként van számontartva –, az ötvenfős Hungarian Studio Orchestra, illetve olyan sztárfellépők, mint Radics Gigi, Lotfi Begi, Bernáthy Zsiga vagy az Anna and the Barbiesból ismert Pásztor Anna. A produkció különlegessége, hogy két fiatal tehetség is reflektorfénybe kerül: Fehér Lili zongoraművész és énekesnő, valamint Arany Timi is előad majd néhány dalt. Az ötórás koncert során olyan klasszikus slágerek csendülnek fel, mint az Enjoy the Silence, a Wrong, a Strangelove vagy a Walking in My Shoes.
A koncertblokk során folyamatosan váltakoznak majd a különböző zenei megoldások: lesz, amikor Radics Gigi ad elő egy Martin Gore-hoz köthető balladát zongora, vokalisták és a szimfonikus zenekar kíséretével, de Lotfi Begi például saját Depeche Mode-verzióval áll ki a színpadra, Pásztor Anna pedig a jól ismert előadásmódjában szólaltat majd meg egy karcos slágert.
A művészekben és a szervezőkben az a közös, hogy mindenki rajongó. „A produkciót rajongók hozzák létre rajongók számára.” – nyilatkozta Petke Balázs, az esemény rendezője. Továbbá azt is elmondta, hogy az MVM Dome csupán a koncertsorozat első állomása, ezt követően a projekt Európa-szerte fog turnézni.
Kiemelt kép: Martin Gore és David Gahan a Depeche Mode alapítói (Fotó: Anton Corbijn)