Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli idén az ország egyik első magánszínháza, a Spinoza Színház. A jubileumi programsorozatot Robert Capa életéből készült drámával és ingyenes, utcai örömzenével indítja tavasszal a kulturális központ.
Az eredetileg pékségként, majd cukorkagyárként működő Dob utcai épület 2002-ben Spinoza Színház és Étterem néven nyitott ki, az ország egyik első magánszínházaként. Életre hívója, Sándor Anna Hollandiából költözött haza, hogy gazdasági tanácsadó tevékenységét valami újra cserélje. Baruch Spinoza nevének választása szimbolizálta a holland és a zsidó kultúrát, és ugyanakkor a nyitottságot, szabad szellemet is. A színház műsorpolitikája a kezdetektől hangsúlyt helyezett a politikai kabarékra, estjeinek köszönhetően Bächer Iván neve mára összeforrott az intézménnyel. Csakúgy, mint Heller Ágnesé, Ungvári Tamásé és Popper Péteré, az ő előadásaikra éveken át hosszú sorokban álltak a nézők, hogy bejussanak. A szellemi kiválóságok beszélgetései mellett meghatározóvá vált a saját zenés játékok, életrajzi drámák ősbemutatója is. A teátrum célja a kultúra és a tudás összekapcsolása, fókuszban a szórakozva tanítással. Az alapító a kezdetektől vállalta, hogy a repertoáron kortárs, magyar témák és művek szerepeljenek, kiemelt figyelemmel a kisebbségekre, a társadalmi érzékenységre. Emellett minden évben megrendezik a Spinoza Zsidó Fesztivált is, ahol 10-15 nap alatt mutatják be a zsidó kultúra minden szegmensét. Saját zenei fesztiváljukat Síppal-dobbal néven hívták életre, a fiatal generáció igényeit pedig hosszú évek óta szolgálja ki a Lámpás romkocsma.

Sándor Anna, a Spinoza Színház alapítója (Fotó: szinhaz.org)
„Sokan akartak meggyőzni arról, hogy a kultúrába pénzt fektetni, színházat alapítani életveszély. Én azonban nem bántam meg, és örülök, hogy a Spinoza harmadik évtizedét tervezhetem. Sok embernek, művészeknek és nézőknek egyaránt adott és ad mai napig szellemi és érzelmi otthont ez a hely. Az elmúlt két évben azon dolgoztunk, hogy ne engedjük el a barátaink kezét. Nehéz a helyzet, de sosem fordult meg a fejemben, hogy vége van. Ugyanazt gondolom mindenről, mint akkor, amikor belevágtam. Én a közösségteremtéshez értek. Közösségre pedig legyen szükség a következő 10 évben is” – mondta el Sándor Anna, aki az első 10 év után Anna, te hülye vagy? címmel írta meg könyvét arról, hogyan vágott bele a színházalapításba. A könyv folytatása, a második tíz év összefoglalása az idei Könyvfesztiválra jelenik meg.
A Spinoza Színház a jubileumi évre öt ősbemutatóval készül. Fennállásának 20. évfordulóját a Robert Capa életéről szóló drámával nyitja. Ódor Kristóf és Grisnik Petra szereplésével, Czeizel Gábor rendezésében elevenedik meg március 26-tól a világhírű háborús fotós életútja. Április 21-től minden héten ingyenes, utcai, zsidó örömzenével készül a Színház a Carl Lutz emlékműnél. Természetesen idén sem marad el a Spinoza Zsidó Fesztivál, amelyet szeptember 13. és 23. között rendeznek meg. A fesztiválon Kertész Imre első feleségének története, az Albina című monodráma debütál Csákányi Eszter előadásában, de ugyancsak ezen a programon mutatkozik be Győrei Zsolt Latabár Kálmánról írt színpadi műve Peller Károly főszereplésével. Ősszel lesz látható Velencei bankár címmel Shakespeare színművének átirata Cserna Antal előadásában, és ismét együtt lép színpadra Jávori Ferenc Fegya és Dunai Tamás, a lembergi történetekből és kocsmadalokból készített esttel. A Spinoza „szabadegyetemét” novembertől Kéri László viszi tovább, sorozatának címe: a Civilizációk története, Gábor György pedig folytatja Talmud, Tóra és a többiek sorozatát. A jubileumi év programsorozata mellett természetesen repertoáron maradnak a kamaradrámák: a Herzl, a Pulitzer-ügy, a Mózes és Jézus Pesten, a Kálmán Imre, az operettkirály, továbbá a Humorfőváros: Odessza és a Három Jiddise Mame című zenés estek.
Kiemelt kép: Ódor Kristóf és Grisnik Petra a Capáról szóló előadás próbáján (Fotó: Gordon Eszter)