Fennállásának leghosszabb turnéjára indul a Recirquel a 2018-as My Land című produkciójával: a társulat a francia Nemzeti Színházak Szövetségének (Association Des Scénes Nationales) meghívására járja be a Franciaországot, ahol november és március között összesen 47 alkalommal lépnek fel. A maratoni turné során a kortárs táncot a cirkuszművészettel ötvöző, Vági Bence rendezte cirque danse előadást mintegy 43 francia város színházában és operaházaiban állítják színre.

2015-ben Párizs adott otthont a Párizs Éjjel című előadásnak, amelyet Jean-Paul Gaultier divattervező az általa valaha látott egyik legjobb cirkuszi produkcióként aposztrofált. A My Land című darab 2019-ben az egyik legjelentősebb francia kulturális fesztivál, a Festival OFF d’Avignon közönsége előtt mutatkozott be sikerrel. Az előadásról a francia kritikusok is elismerően írtak, a társulat artistái szerintük „újraértelmezik az előadóművészeti műfajokat”. „Nagyon nagy szó, hogy több hónapon át, ráadásul az ország legkülönbözőbb pontjain láthat egy magyar kulturális produkciót a francia közönség” – emelte ki Vági Bence, a Recirquel alapító-művészeti vezetője. A fellépéseknek otthont adó városi nemzeti színházak a kamaraszínpadi mérettől az operaházig terjednek, így összesen húszezernél is több néző láthatja majd az előadásokat országszerte.

Jelenet a Recirquel My Land című előadásából (Fotó: Réthey-Prikkel Tamás)

A My Land a társulat egyik legsikeresebb produkciója, amely 2018-as bemutatója óta számos országban és színházban megfordult már teltházas előadásokkal, köztük az Edinburgh Fringe-en, ahol a fesztiválkritikusok 4000 program közül a legjobbnak ítélték az előadást. A produkció fókuszában az emberiség gyökereit kutatva, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolata áll. Az előadás a műfajok közti határokat lebontva egyszerre idézi a kortárstánc-társulatokra jellemző technikai tudást és látványt, valamint a kelet-európai artistaművészet lenyűgöző energiáit. Vági hét, zsánerszámában nemzetközileg is kimagasló ukrán artistát hívott meg, és az ő személyes élettörténetüket – hagyományokat, szabadságot és szerelmet – kutatva hozták létre a produkciót. Az előadás során a művészek földdel borított színpadról emelkednek fel, középpontba állítva kapcsolatukat saját szülőföldjükkel.

Kiemelt kép: Jelenet a Recirquel My Land című előadásából (Fotó: Mészáros Csaba)