OSZT 2025 Szolnok – Szentivánéji álom (Győri Nemzeti Színház)

A Deszkavízió szerkesztősége idén is ellátogatott az Országos Színházi Találkozóra, amelynek 2025-ben a Szolnoki Szigligeti Színház ad otthont. A versenyprogramba 7 nagyszínpadi és 7 kamaraelőadás került be, amelyet június 10-16. között láthat a közönség. A második napon a Győri Nemzeti Színház Szentivánéji álom című előadása mutatkozott be a Nagyszínpadon.

Shakespeare mellett talán nincs is más olyan szerző, akinek darabjai annyiszor és annyiféle formában keltek volna életre – milliószor, millióféleképpen –, így aligha akad olyan színházkedvelő, sőt még olyan kulturálódni elrángatott lázadó kamasz sem, aki ne látott volna legalább egyet. A szerencsésebbeknek még kedvenc adaptációjuk is akad. És amikor ilyen bőséges a kínálat és ilyen gazdag az emlékanyag, amihez a tapasztaltabb nézők egy-egy új feldolgozást viszonyítani tudnak, akkor egy kortárs Shakespeare-értelmezés nagyot bukhat, de még magasabbra emelkedhet. Az Ilja Bocsarnikovsz rendezésében készült Szentivánéji álom a két állapot között helyezkedik el: játékosan szalad – se nem bukik el, se nem emelkedik a magasba.

A Szentivánéji álom Shakespeare egyik legkülönlegesebb és legkedveltebb vígjátéka, ahol a szerelem sosem ott lángol, ahol kellene, a valóság és az álomvilág összemosódik, és a félreértések annyira elszabadulnak, hogy már az is kérdés, ki kibe szerelmes, és éppen miért. Az athéni erdőben játszódó történetben tündérek, szerelmespárok és varázslat keveredik egy olyan kavargó éjszakába, ahol bármi megtörténhet – főleg az, aminek nem kellene. A további konkrétumokra – legfőképp a csacsira – pedig szerintem már mindenki emlékszik.

A szöveg alapjául nem a talán legtöbbet használt Nádasdy-fordítás szolgált, hanem Jánosházy György átiratát vették alapul és dolgozták át. Jánosházy fordításainak célja az volt, hogy a magyar irodalom minél közelebb kerüljön ahhoz az árnyalt, ugyanakkor világos kifejezésmódhoz, amelyet Shakespeare eredeti művei képviselnek, megőrizve azok költőiségét. Emiatt maga a szöveg, az eredeti mű komikumain túl, nem tartalmaz újabb vagy korszerűbb nyelvi humorlehetőségeket. Éppen ezért Bocsarnikovsz más irányból ragadta meg a történetet: különösen nagy hangsúlyt fektetett a koreográfiára és az abban rejlő humor megjelenítésére. Ha kell, a színészek vetődnek, szaladnak bicikliznek, de még párnákkal is püfölik egymást, vagy éppen lefröcskölik a másikat. Magával ragadó azt figyelni, ahogy látszik a fiatal színészek minden mimikáján, hogy mennyire élvezik is játszani a szerepeiket – játékukkal megteremtik azt az ideális hangulatot, amit a mellesleg felettébb bohókás alapmű megkövetel.

A koreográfia és a fizikai mutatványok alapfeltételeit nem meglepő módon a zene teremti meg. A darab köré komponált neoswing dallamok különös módon jól illeszkednek az egyébként meglehetősen eltérő színpadi díszletelemekhez és jelmezekhez. Nehéz pontosan meghatározni, hol és mikor játszódik a darab, vagy milyen célt szolgál a háttérben álló, hatalmas növényekkel teli üvegház – amely ugyan inkább dísz, mint funkcionális elem –, de ez betudható a mű álomszerű atmoszférájának. A megjelenő zeppelin, a darab végén felbukkanó hőlégballonok, illetve a hóesés részben motiváltak, mégis elsősorban esztétikai szerepet töltenek be, és ebben a szerepükben jól működnek.

Az előadás alapvetően jó tempót diktál, azonban a felolvasópróbát tartó színészek jelenetei, akik a Phaedra történetet gyakorolják a menyegzőre, némileg megtörik a lendületes, pattogó ritmust. A feketébe öltözött, kifejezéstelen alakok szokatlan hanglejtéssel, inkább a szövegkönyv olvasásának módján próbálnak humort csempészni az egyébként lassú és statikus színpadképbe. Ezek a szereplők ellentétei a mindig rohanó szerelmeseknek és tündéreknek: fehérre mázolt arcuk unott, mozdulatlan, lassú gesztusaik pedig visszafogottak. Mivel az előadás későbbi részében a koreográfia és a mozgalmasság szolgáltatja a szövegen túli humor forrását, e karakterek megjelenése jelentősen megváltoztatja a ritmust. A szövegek túlartikulált vagy pont, hogy elmotyogott felolvasásának módja pedig igen hamar elveszti humoros jellegét, a kiváló színészi alakítások ellenére is. Az pedig, hogy az éppen elpróbált Phaedra történet miért annyira lényeges, hogy ennyi szövegrészletet elmondjanak belőle és az előadás végén az esküvőn miért váltson át egy komplett görög drámába az előadás, rejtély marad számomra. De akár ez is besöpörhető az álomvilág címkéje alá.

Ilja Bocsarnikovsz Szentivánéji álom rendezése egy játékos, pörgős feldolgozása Shakespeare művének, ami kellően hűen nyúl az eredetihez miközben stílusos újításokat vezet be. A fizikai elemekben gazdag alakítások és a koreográfia folyamatos lendületet adnak az előadásnak, miközben a zene és a látványvilág különleges atmoszférát teremt. Bár akadnak bizonyos megoldások, amelyek megoszthatják a nézőket, összességében egy szórakoztató és egyedi értelmezést kapunk.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Szenivánéji álom című előadásból (Fotó: Mekli Zoltán)