OSZT 2025 Szolnok – Stuart Mária (Stúdió K Színház)

A Deszkavízió szerkesztősége idén is ellátogatott az Országos Színházi Találkozóra, amelynek 2025-ben a Szolnoki Szigligeti Színház ad otthont. A versenyprogramba 7 nagyszínpadi és 7 kamaraelőadás került be, amelyet június 10-16. között láthat a közönség. A hatodik napon a Stuart Mária került műsorra, a Stúdió K előadásában.

A Stúdió K Színház 2024 októberében bemutatott Stuart Mária előadása nemcsak újraértelmezi Friedrich Schiller klasszikus történelmi drámáját, hanem kíméletlen élességgel szembe is fordul azzal. Nagy Péter István és Sándor Júlia átiratában a Stuart Mária már nem egy erkölcsi felemelkedés története, hanem a hatalom egyszerre vértelen és vérgőzös realitásának tükröződése.

Friedrich Schiller a német klasszicizmus kiemelkedő alakja, drámáiban (Ármány és szerelem, Haramiák, Don Carlos) legtöbbször a szabadság, az erkölcsi felelősség és az emberi méltóság kérdésköreit járja körül. A Stuart Mária című tragédiájában – amelyet 1800-ban írt – Erzsébet és Mária konfliktusán keresztül boncolgatja a nők hatalmával kapcsolatos kérdéseket, és mindezt teszi egy olyan korban, amikor a nők uralkodása egyszerre ment ritkaság számba és jelentett fenyegetést.

A történet középpontjában két királynő áll: I. Erzsébet, Anglia uralkodója, és Stuart Mária, Skócia királynője, aki Erzsébet fogságában él. A dráma a címszereplő skót királynő bebörtönzésének és kivégzésének történetét dolgozza fel, amely valóban a vallási, politikai és dinasztikus játszmák labirintusában zajlott, Erzsébet és Mária szimbolikus, személyes és politikai párharcaként. A dráma alapvető mozgatórugója tehát a két nő közötti feszültség és hatalmi harc, amelyet Nagy Péter István rendezése érzékletesen meg is jelenít a színpadon. A szövegkönyv Kálnoky László fordítása alapján készült, de Sándor Júlia dramaturg munkájának köszönhetően a nyelvezete jóval modernebb lett.

Nem csak ebben mutat újat a Stúdió K előadása, amely az eredetileg öt felvonásból álló dráma történetét két órában meséli el. A húzáson túl a dramaturgiai átalakítás egyik legmerészebb eleme a szereplők közti viszonyrendszerek újragondolása és –fogalmazása. A mellékszereplők – akik Schillernél többnyire csak asszisztálnak a királynők párharcához – mind megkapják a saját drámájukat, történetüket. Paulet (Lovas Dániel) például már nem a lojalitás mintapéldánya, hanem egy rendszerkiszolgáló hivatalnok, akinek felismerése – hogy a „csak hadd végezzen a munkámat” hozzáállása erkölcsi csőd – a mai politikai-bürokratikus világban is ismerős lehet.

Nagy Péter István kiváló érzékkel mutatja be, hogy ebben a történetben senki nem lehet győztes. Talbot (Fodor Tamás) bár az erkölcsösséget hirdeti, végül csak tehetetlen megfigyelője marad a pusztulásnak, végül elmenekül. Leicester (Nagypál Gábor), Mortimer (Samudovszky Adrian) és Burleigh (Kaszás Gergő) mind saját ambíciójuk foglyai, akik egy erkölcs nélküli világban keresnek kapaszkodót. Az előadás egyik legmegrendítőbb alakítása szintén Samudovszkyhoz köthető, aki a fent említett karakter mellett még Davison bőrébe is bújik: az egyszerű hivatalnokébe, akinek élete a szerencsétlen véletlenek folytán ér tragikus véget.

Külön kiemelendő a két főszereplő, Homonnai Katalin (I. Erzsébet) és Pallagi Melitta (Stuart Mária) alakítása. Ebben a változatban Mária már nem a katolikus mártírság angyali szentje – inkább egy elhagyott nő, aki tíz éve magányban, udvartartását és minden pompát nélkülözve vegetál. Erzsébet sem fenséges uralkodó, hanem egy politikai gépezet magányosan működő csavarja, akit ugyanúgy emészt fel a rendszer, mint bárki mást. A legnagyobb dramaturgiai újítás is hozzájuk, pontosan az ötödik felvonásban történtekhez kapcsolódik. A klasszikusan katartikus befejezést – ahol Mária erkölcsileg a hatalom fölé emelkedik, Erzsébet pedig a magányba zárva némul el – az alkotók szinte teljesen elhagyják. Mária mindössze alig pár mondattal búcsúzik, az erkölcsi felemelkedés elmarad. A fókusz Erzsébetre kerül – egy olyan hatalomra, ami ugyan nem bukik meg, de teljesen kiüresedik. Ezáltal a néző is leginkább csak felimeréseket vihet haza, felszabadulást, lelki megváltást nem. Mert a politika – akár Erzsébet udvarában, akár a mai világban – nem a felelősségről, hanem a felelősség elhárításáról szól, és arról, hogy mindenki a köznek játszik, minden döntés a pillanatot szolgálja. Ennek folytán Schiller drámája már nem is igazi tragédia, hanem egy groteszk politikai valóságshow-vá válik.

A Schnábel Zita által megálmodott indusztriális, hidegen csillogó színpadkép egy pillanatra sem akarja megidézni a történelmi múltat. A tér, amit látunk, sokkal inkább emlékeztet egy elhagyatott vágóhídra, mintsem királyi kastélyra, ezzel is kihangsúlyozva, hogy itt mindenki vágóállat: a hatalom akarata szerint él és pusztul. A szalagfüggönyök, a hidraulikus kiskocsi és a tárgyhasználat ötletes megoldások, ahogyan az a tér bővítése és szűkítése is, amely nemcsak látványos, de dramaturgiai funkcióval is bír: élesen prezentálja, miként tágul vagy zárul be az egyén szabadsága a hatalom terében. A látványt Berta Ninett precíz, dermesztő világítása egészíti ki, Matisz Flóra atmoszférateremtő muzsikája és a kórusművek pedig jól illeszkednek az előadásba, miközben szervesen tagolják is a cselekményt.

Összességében a Stúdió K Színház Stuart Mária előadása egy erőteljes és gondolatébresztő produkció, amely méltó módon hozza közel Schiller klasszikusát a mai közönséghez. A színészi játék letisztult, egyenletes, és ami még kiemelendő, hogy itt nincs hierarchia, mindenki egyenrangú. Nagy Péter István rendezésében pedig megkapjuk a figyelmeztetést arra is, hogy ha a hatalom minden erkölcsi alapot elveszít, akkor a tragédia nem katartikussá válik, hanem egy soha véget nem értő folyammá. Ez a helyzet pedig túlságosan is ismerős.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Studio K Színház Stuart Mária előadásából (Fotó: Dömölky Dániel)