Fehér Tibor 2010 és 2019 között a Nemzeti Színház társulatát erősítette, idén ősszel a Centrál Színházhoz szerződött, ahol decemberben a Legénylakás férfi főszereplőjeként debütált, előtte azonban a Karinthy Színház legújabb darabjában, a Veszélyes fordulóban tapsolhatott neki a közönség. Tibor azonban nem csak a színházba járóknak lehet ismerős, többek között látható volt a Csak színház és más semmi első két évadában, a Kölcsönlakás című filmben, jelenleg pedig az RTL Klubon futó A mi kis falunk Zsoltijaként tűnik fel a képernyőn. A fiatal színművésszel a váltás okairól és szükségességéről, legújabb színházi szerepeiről és a forgatásról beszélgettünk.

Közel 10 év után jöttél el a Nemzeti Színházból. Miért döntöttél a váltás mellett?

Pont ezért, mert már 10 éve játszottam ott. Rengeteg mindent kaptam a Nemzetitől, igazán nagy szerepeket játszhattam el, sokat tanultam és tapasztaltam. De éreztem, hogy váltanom, mozdulnom kell, szét akartam nézni a nagyvilágban. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, mert gyorsan megtaláltak az új munkák. Puskás Tamással (a Centrál Színház igazgatója – A szerk.) leültem tárgyalni, aki három szerepet ajánlott fel: a Legénylakást, a Mary Page Marlowe – Egy életet, és lesz egy harmadik, jövő szeptemberben.

Akkor is a váltás mellett döntöttél volna, ha a Centrál Színház nem szerződtet le? 

Igen, abban biztos voltam, hogy mennem kell. Ha nem jött volna össze a Centrál, akkor szabadúszóként dolgozom tovább, eljárok castingokra. Nyáron a West Side Storyban is szerepeltem volna, de azt nem tudtuk összeegyeztetni A mi kis falunk forgatásával és az új Centrálos bemutató próbáival, így azt – legnagyobb sajnálatomra – vissza kellett adnom. De félsz abszolút nem volt bennem, ha minden kötél szakad, akkor többet szinkronizáltam volna, amire sajnos sokszor kevés időm marad.

Hogyan érzed magad a Centrálban?

Remekül, nagy szeretettel fogadtak. Abszolút nem éreztem, hogy be kellene illeszkednem, az első pillanattól fogva családtagként kezeltek.

Tompos Kátya és Fehér Tibor a Legánylakás című előadásban (fotó: Horváth Judit, Centrál Színház)

Nemrég mutatták be a Legénylakást, amelynek a férfi főszerepét játszod. Mesélnél kicsit erről a karakterről?

Chuck Baxtert játszom, aki Ohióból költözött New Yorkba. Egyenes gerincű, normális értékrenddel rendelkező srác. Egy biztosítótársaságnál dolgozik, ahol a nagyfőnökök sokkal inkább szeretnék az időt a 20-30 éves fiatal lányokkal tölteni, mint a 40-50 éves feleségeikkel. Chucknak van egy kis lakása, amit az előléptetés reményében a felettesei rendelkezésére bocsát, hogy ott intézzék a légyottjaikat. Amikor a humánerőforrás igazgató is felvisz egy lányt a lakásra, akibe az én karakterem beleszeret, Chuck rájön, hogy nem ér ennyit az az előléptetés. Ez egy édes-bájos történet, sok párhuzamot tudok vonni a saját életemmel. Én sem szeretem, ha hajlítgatják a gerincemet, az maradjon csak egyenes. Megtanultam, hogy mindig az egyenes út a legjárhatóbb. Nehéz, de hosszú távon kifizetődő. Őszinte embernek tartom magam, és próbálok is az maradni.

Az ilyen szerepeket – amiknél nagyban tudsz saját magadból építkezni – könnyebb eljátszani?

Nem feltétlenül. Játszottam már az én személyiségemmel homlokegyenesen ellentétes karaktert is. Az a fontos, hogy meg kell találni a szerep igazát, mert a legutolsó, mocskos gazembernek is van igazsága, különben nem akarná elpusztítani a világot. Nekem mindig ezt kell hitelesen eljátszanom, hogy a néző meg tudja érteni az ő álláspontját, tudjon valamennyire vele menni. Egy jól megírt darabban örökérvényű igazságok vannak, ami gondolkodásra készteti a közönséget, nekünk ezeket kell közvetíteni. Bennem sokféle közlési szándék van, amit a színházon keresztül ki tudok adni magamból. Én nem politizálok, nem mentek életeket, hanem próbálom felnyitni az emberek szemét, elgondolkodtatni őket, ezáltal kicsit jobbá tenni a világot. Ha egyetlen este egyetlen nézőnél sikerült ezt elérnem, már megérte.

Fehér Tibor a Legánylakás című előadásban (fotó: Horváth Judit, Centrál Színház)

Milyen volt a munka Puskás Tamással?

Tamásnál azt éreztem, hogy tökéletesen biztos a dolgában, hiszen korábban már rendezte ezt az előadást, ugyanakkor hagyott szabadon próbálni minket. Remek tanácsokkal, instrukciókkal látott el, amiket tudtam követni, de elfogadta az én javaslataimat is. El kell még telnie pár előadásnak, hogy teljesen le tudjak lazulni, hogy minden apró technikai dolog bennem legyen, a ritmusok automatikusak legyenek. Ezen kell még dolgoznom, de ez a szép a színészetben, hogy sosem mondhatod, hogy készen vagy. Alapjaiban persze nem fog változni az előadás, csak apróbb dolgokban, amit a néző lehet észre sem vesz, csak azt érzi, hogy jobb lett a darab.

A Legénylakás előtt a Karinty Színház Veszélyes forduló című előadásában is bemutatkoztál. Ez egy viszonylag ritkán játszott darab.  

Karinty Marci – Isten nyugosztalja! – még tizenévesen látta ezt a darabot a takarásból, azóta nagy álma volt, hogy megrendezze. Amikor kiderült, hogy beteg, akkor egy pillanatig felmerült bennünk, hogy ennek lesz-e így értelme. De Marcinak nagy álma volt, ezért végül egyöntetűen azt mondtuk, megcsináljuk! Földes Esztert kérte fel, hogy rendezze meg, aki előtt le a kalappal, amiért mindkét szerepben, színészként és rendezőként is helyt állt. Egyébként azért játszhatják ritkán, mert az eredeti J.B. Priestley-darab cselekménye nehezen érthető. Jócskán húztunk belőle, a mi előadásunk nagyjából 80 perces lett, jóval logikusabb a felépítése. Szerintem ez a darab akkor működne jól igazán, ha olyan lenne, mint egy Columbo-film: tudjuk, ki a gyilkos, és az az érdekes, hogyan jön rá erre a nyomozó. Én személy szerint a nézőnek ennél a darabál is több segítséget adnék, hogy tudja, hogy az adott szereplő miért néz össze egy másikkal, miért fordul el.

Akkor ez tipikus olyan darab, amit érdemes kétszer megnézni?

Ha az eredeti J.B. Priestley-t vesszük alapul, akkor mindenképp, de egy nézőtől nem várhatod el, hogy kétszer jöjjön el megnézni egy darabot, azért, hogy egyszer megértse. Ha ez film lenne, akkor jóval könnyebb lenne a helyzetünk, ott tudnánk játszani a vágásokkal, közelítésekkel, flashbackekkel. A mi színpadi változatunk szerintem sokkal követhetőbb lett, pont azért, mert a felesleges mellékszálaktól, párbeszédektől megfosztottuk. Maga a történet nem sérült, sőt, szerintem jobb is lett.

Szatory Dávid és Fehér Tibor a Veszélyes forduló című előadásban (fotó: Karinthy Színház)

Gondolom, eléggé megviselt titeket, hogy Karinthy Márton már nem élhette meg a bemutatót.

Igen, nagyon. Én csak kétszer találkoztam vele: az olvasópróbán és az évadnyitó társulati ülésen, ahol egyébként a 70. születésnapját is ünnepeltük. A díszletben ott is van az ő képe, így mindig velünk lehet. A próbafolyamat alatt készítettünk felvételeket, amiket elküldtünk neki a kórházba, azok alapján adott instrukciókat. Az utolsó napokban már nem érte el a lapjait, egy WC-papír csíkra írta le gondolatait, észrevételeit. Ezt bekeretezve, premierajándékként pedig Eszter kapta meg. Karinthy Márton ízig-vérig színházi ember maradt az utolsó pillanatig.

Jelenleg a televízió képernyőjén is látnak téged a nézők, A mi kis falunk 3. évadának végén csatlakoztál a csapathoz. Egy forgatáson teljesen más színészi eszközöket kell használnod, hogy a játékod természetesnek hasson. 

Ahogy mondod, a színpad és a kamera két külön műfaj. Utóbbinál a kevesebb is elég. Nekem, aki szeretek hatalmas energiával közölni, azon kell leginkább dolgoznom, hogy ebből visszavegyek, nem is keveset. A mi kis falunkban nekem nincs semmiféle defektem, nem vagyok sem alkoholista, sem bolond, sem különc, csak egy tök normális pesti srác, aki leköltözött vidékre. Az én szerepem tulajdonképpen az, hogy alkalmazkodnom kell a falusiakhoz, reagálnom kell az ő fura dolgaikra. Nekem inkább helyzetkomikumok jutnak, mint például, amikor a feleségem megérkezik, és ott van az ágyban Dóri, akivel megcsaltam.

Jelenet a Veszélyes forduló című előadásból (fotó: Karinthy Színház)

Van lehetőségetek improvizációra?

Iván (Kapitány Iván, a sorozat rendezője – A szerk.) szereti és szokta is hagyni, hogy próbálkozzunk. Előfordult, hogy még nem állt le a kamera, ezért kipróbáltam pár dolgot, ami benne marat a felvételben. De van, hogy már a forgatókönyv olvasásakor eszünkbe jut valami, ami végül belekerül. A filmezésben ez egyik nagyszerű, próbálkozhatsz, és ha jó, akkor benne hagyják, ha nem, akkor kidobják. A színházban ezt nem engedheted meg magadnak előadás közben.

Vissza szoktad magad nézni?

Igen, hogy tanuljak belőle. De már előtte is, amikor megkaptam a szerepet, elkezdtem nézni a sorozatot, hogy felvegyem a fonalat, tudjam, ki kicsoda, milyen a stílusa, a hangvétele.

Milyen terveid vannak 2020-ra?

Viszem tovább az eddigi szerepeimet. Szerencsére a Nemzetiben megtarthattam a korábbi előadásaimat, emellett beálltam a My fair ladybe is, azt is játszom, jelenleg pedig a Mary Page Marlowe – Egy életet próbálom. Nyáron forgatjuk majd A mi kis falunk következő évadát, ősz elején lesz az új darabunk bemutatója a Centrálban. Szóval, most szeptember végéig be vagyok táblázva, remélem, egy hét pihenőt be tudok majd iktatni valahová. (nevet) Ha kívánhatnék magamnak, akkor egy igazán nagyívű, mély, érzelmes, akár negatív figurát játszanék el szívesen, amibe minden este bele kell halni.

Kiemelt kép: Fehér Tibor (fotó: Sárosi Zoltán)