Az ősz folyamán több képzést is elindít a Freeszfe: Antal Nimród nyílt órát, Stáhly Katalin és Borgula András előadást tart, míg Báron György, Polgár Csaba és Szabó-Székely Ármin többalkalmas workshopot indít.
Október 18-án, pénteken Antal Nimród Amerikában élő filmrendező ismét a Freeszfe hallgatóinak tart egy beszélgetős tanórát, amit kinyitnak a nyilvánosság számára is. A beszélgetésen szó lesz storyboardról, a külföldi filmgyártásról, a producerekkel való tárgyalásokról, illetve mindenről, amit a közönség kérdez. A program kérdésektől függően várhatóan 13-14 óráig tart.
Újraindul a Free Egyetem, ahol aktuális, a jelenünket meghatározó tudományos és társadalmi témákkal foglalkoznak. Október 21-én, hétfőn Stáhly Katalin tart előadást Digitális gyermekvédelem címmel, amelynek során a technológiai átalakulás következtében felmerülő új veszélyhelyzetekről beszél, amelyekkel a szülőknek és gyermekeiknek meg kell birkózniuk. Az előadás érinti a gyermekvédelem ezzel összefüggő aktuális kérdéseit is, mint a mobiltelefon használatának intézményi kérdései, az iskolai bántalmazás és a gyerekek mentális egészségre gyakorolt hatás. November 4-én, hétfőn pedig Borgula András várja az érdeklődőket a Mi fán terem a zsidó színház? (És kóser az a fa egyáltalán?) című előadással.
Október végén elindulnak a “Rakd össze” képzések is a Freeszfe Stúdium szervezésében. Október 28-tól Báron György filmkritikus, filmesztéta Kritikaírás című workshopja várja az érdeklődőket. A hatalkalmas képzés hallgatói megismerkedhetnek a kritikaírás elméletével és gyakorlatával, a művészeti kritika műfajaival és típusaival, a blogtól és a rövid recenziótól a szakkritikáig és az esszéig. A résztvevők kritikákat írnak, amelyeket közösen elemeznek. Novemberben Polgár Csaba színész, rendező, az Örkény István Színház társulatának tagja és Szabó-Székely Ármin dramaturg, a Katona József Színház és a HODWORKS társulatának tagja tart tízalkalmas workshopot, melynek során a színészi gondolkodást és kreativitást mozgatják meg. Büchner Woyzeck szövegét ugródeszkaként használva, a színészre alkotóként tekintve a színpadi jelenlét, megfigyelés és hatáskifejtés lehetőségeire helyezik a hangsúlyt.
Kiemelt kép: Fuchs Máté, Freeszfe