Megvan az előnye és a hátránya is annak, ha úgy ülsz be egy előadásra, hogy ismered azt a filmet és könyvet, ami alapján készítették. Egyfelől tudod, hogy milyen folyamatok zajlanak le a szereplők lelkében és milyen eseményeknek köszönhetően jut el a történet a végkifejletig, másfelől ez ad annyi biztonságot, hogy ha egykor tetszett a sztori, akkor nagy valószínűséggel nem fogsz benne csalódni.

Balázs Andrea és Árpa Attila (fotó: Nagy István Dániel/Karinthy Színház)

Stephen King 1987-ben megjelent regénye, a Tortúra nem az első történet, amit a horror műfajának koronázatlan királyától olvastam, de az első, ami – köszönhetően az antikváriumban vásárolt könyv lapjainak emlékeimben máig elevenen élő, gyógyszert idéző szagával – elég mély nyomot hagyott bennem. A Tortúra az első oldalak után beránt, ágyhoz kötöz, a borzalmas fizikai és lelki terrort együtt éled meg a főszereplővel. Az idegeid pattanásig feszülnek, miközben a szó szerint összetörve, magatehetetlenül fekvő író és a műveiért betegesen rajongó ápolónő első pillanattól kezdve baljóslatú kapcsolatában merülsz mind mélyebbre.

Egy olvasva letehetetlen, filmélményként megrázó, zsigerig ható horrort és pszichothrillert, melynek története végig egy helyszínen, két szereplővel játszódik, bizony nem egyszerű feladat úgy színpadra alkalmazni, hogy mind a történetet nem ismerők, mind a King-életműben járatos emberek számára élvezetes, hatásos, esetleg sokkoló legyen.

Fotó: Nagy István Dániel/Karinthy Színház

A Karinthy Színházban látható Tortúrát Iványi Árpád állította színpadra a tengerentúlon nagy sikerrel futó Broadway-előadás alapján, mely nem a regényből, hanem a belőle forgatott, Oscar-díjjal jutalmazott film forgatókönyvéből készült. Ennek is köszönhető, hogy az előadás során minden érzékszervünkre hatnak az alkotók, és nem csak a legkülönfélébb hangokat vetik be, de bizony tűzet is gyújtanak a színpadon.

A díszlet az előadás során végig változatlan marad, lényegében két (egymástól fallal el nem választott) szobában és egy félig kitakart, kis szűk folyosón játszódnak az események. Az Árpa Attila alakította író, és a műveiért, valamint magáért a nagy művészért betegesen rajongó Annie-t játszó Balázs Andrea minden négyzetcentiméterét kihasználja a színpadon felállított lakásnak, amely a vöröses-kékes fényeknek köszönhetően egyre jobban tükrözi Annie megbomló elméjét.

Fotó: Nagy István Dániel/Karinthy Színház

Balázs Andrea, akiről sokaknak ma talán Kasszás Erzsi alakja ugrik be, ebben a darabban bizonyítja, hogy mennyire fantasztikus színésznő. Az előadás közben ugyanis annyira átlényegül – nem csak a jelmeznek köszönhetően – hogy egy pillanatra nem jut eszünkbe róla a reklámból ismert harsány alak. Sőt megkockáztatom, hogy néha még a mellette alig egy méterre jelen lévő Árpa Attilát sem lehet észrevenni, a színésznő annyira magával ragadja a nézők figyelmét.

Mindketten elképesztően sokat dolgoznak az előadás alatt, alig van olyan pillanat, amikor nincsenek színen és csak a jelenetváltásokat szolgáló pár másodperces elsötétítés során van alkalmuk szusszanni, miután felvették a következő szín pozícióját. Az előadás ritmikáját némileg megbontja a szokatlanul rövid első felvonás (ennek technikai oka van), de emiatt a hosszabb második etap végére sikerül annyira felfokozott állapotba juttatni a közönséget, hogy az író és rajongó elkerülhetetlen összecsapása során lélegzetvisszafojtva figyeljük a Balázs Andreán térdelő, a kezét a nyakára szorító Árpa Attila vörös színben lüktető arcát, a homlokán kidülledő ereket.

Árpa Attila (Fotó: Nagy István Dániel/Karinthy Színház)

A könyv pszichothriller részét jól megidézte az előadás, de nagyon sajnáltam, hogy azt a horrort, a Kingtől is szokatlanul részletesen leírt, az olvasó emlékeibe beleágyazódott brutalitásnak nem volt alkalma gyomron vágnia minket. Ettől függetlenül, és már csak Balázs Andrea és Árpa Attila játéka miatt is, kifejezetten érdemes megnézni színpadon a Tortúrát.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Balázs Andrea mint Annie (fotó: Nagy István Dániel/Karinthy Színház)