Korábban már beszámoltunk arról, hogy a salgótarjáni színház különleges produkcióval készül a város centenáriumára. Még 2020 tavaszán kérte fel Salgótarján polgármestere a Zenthe Ferenc Színházat, hogy a várossá válás közelgő centenáriumára állítson színpadra egy előadást, amely az 1922-es eseményhez kapcsolódik. A teátrum – a Zenthe 100 programsorozathoz kapcsolódva – egy drámapályázatot írt ki, amelyen Topolcsányi Laura, a vajdasági színész és drámaíró Macskakő című művét találta a zsűri a legjobbnak, így ebből készült el a kétfelvonásos mű, amelynek ősbemutatóját január 28-án tartották a Zenthe Ferenc Színházban.

Ez nem volt könnyű vállalás, hiszen ebben a különösen érintett térségben ez az első olyan bemutató, amely megpróbálkozik szembenézni Trianon tragédiájával a nemzet és az egyén szintjén is, felvillantva, milyen körülmények között lett száz esztendeje amolyan szükség-város Salgótarján. A művön érződik, hogy a szerző nem a történelemkönyvek anyagából gyúrta darabját, a történet életszagú és végig szereplői szemszögéből mutatja be a tanácsköztársaság leverése és Salgótarján várossá válása közötti, egyébként nem kevéssé vészterhes szűk három esztendőt.

Jelenet a Macskakő című előadásból (Fotó: Zenthe Ferenc Színház)

A történet két nagyobb szálon fut; az egyikben egy meg nem nevezett felvidéki város arisztokráciája, azaz a helyi színigazgató és színésznő felesége, frissen végzett tanító lányuk, a bányaigazgató, az orvos, a fiatal és jóképű tanár, valamint a helyi pap félelemmel teli várakozásán keresztül láthatjuk a békediktátum előtti időket. A másik szál Salgóban, a bányász nagyközségben, annak is egy kolóniasorán, illetve kocsmájában fűzi fel a helyiek – bányászok és feleségeik – mindennapjait, örömeit, félelmeit, politikai meggyőződésbeli ellentéteit. A történet e két szála még az első felvonásban összekapcsolódik a fiatal tanítónő és egy bányászfiú frissen szövődött szerelme kapcsán, a történet drámai cselekményei azonban nem ehhez a sokáig be nem teljesülő szerelemhez kapcsolódnak.

A dramaturg Sándor Zoltán és a rendező Susán Ferenc koncepciója nem sokban tér el az eredeti műtől, az előadás az első pillanattól kezdve feszes, a néhol rövid dialógok is elegendők a szereplők megismertetéséhez, pedig nem kevesebb mint huszonheten játszanak a két és fél órás darabban. A rendelkezésre álló színpadot számtalan kisebb térre bontva kiválóan érzékeltetik a kapcsolatokat: a szűkös bányakolóniában közel élők szeretetteljes viszonyát, az egymástól elhidegült, és ezért szinte végig távolságot tartó színésznőt és a színigazgatót, a kocsmaasztal két felén álló kommunistákat és polgári eszméket vallókat. Mindehhez zseniális lehetőségeket ad Pallós Nelli díszlete, amely egyetlen felfelé ívelő széles lépcső –  ez a fejlődés, de a benne rejlő feszültség megtestesítője is. Ami pedig külön érdekes, hogy a Macskakő mozzanatait végigkíséri egy salgótarjáni felmenőkkel rendelkező énekesnő, Zóra Mámor című dala, amely szövegében, hangulatában, előadásmódjában is aláfesti mindazt a bizonytalansággal teli várakozást, amiről a darab szól.

A Susán Ferenc által rendezett előadásban Erdélyi Gábort, Kökényessy Ágit, Kecskés Alexiszt, Hunyadi Mátét, Litauszky Lillát, Máté Krisztiánt, Albert Pétert, P. Kerner Editet, Hajdu Tibort, Farkas Zoltánt, Németh Annát, Molnár Ernőt, Verebélyi Zsoltot, Bocskai Virágot, Kocsis Pált, Bozó Andreát, Házi Anitát, Ozsgyáni Mihályt, Baksa Imrét, Ágoston Pétert, Csank Pétert, Simon Katát, Falati Hedviget, Mikecz Estillát, Mohácsi Norbertet, Hege Veronikát és Móczár Bencét láthatja a közönség.

Kiemelt kép: A Macskakő című előadás szereplői (Fotó: Zenthe Ferenc Színház)