Szeptember 19-én a Füge Produkció és Maszk Egyesület koprodukciója, a Fajankó nyitja meg a Jurányi Ház 2022/23-as évadát. Az előadást Kovács Dániel Ambrus rendezi.

Az abszurdba hajló groteszk kortárs történet egy kis faluban játszódik, ahova 18 év múltán, apjuk halála után visszatér Bandi, az idősebb testvér, aki nagykorúvá válásakor szó nélkül meglépett a családból. Öccsét, Jankót, akit apjuk egyszerűen csak Fajankónak hívott, láthatóan megviselték a családi drámák és a bátyja elvesztése, így egy téliesített garázsban rendezett be magának biztonságos menedéket. A történet azonban itt még nem ér véget, hiszen időközben a fiúk unokatestvére, Attila, a frissen megválasztott helyi polgármester elárulja, hogy rendelt online Sanghajból egy szexbabát, de mivel közben megismerkedett Margóval, aki nemrég jött Budapestről, hogy elhunyt nagymamája kocsmáját átvegye a faluban, diszkréten átpasszolná a feleslegessé vált segédeszközt Bandiéknak. A szexbaba pedig épp karácsony előtt érkezik meg, Jankó pedig olyannyira belehabarodik a bábuba, hogy a Szentestén, a közös családi vacsorára Jankó talicskával magával hozza a valóságos embernek tekintett felfújt Jázmint is, amivel alaposan megbolygatja a viszonyokat.

A színdarab főszerepét Vilmányi Benett játssza, mellette Chován Gábort, Csábi Annát, Ballér Biankát és Lestyán Attilát láthatják a nézők. Az előadás szerzője és egyben dramaturgja Németh Nikolett. A látványért Kovács Dániel Ambrus, a fényekért Pelle Zoltán és Major Mátyás felel.

Kiemelt kép: Jelenet a Fajankó című előadásból (Fotó: Jurányi Ház)