Tizenharmadik alkalommal hirdette meg az Országos Dráma Tanulmányi Versenyt a Theatrum Scholae Alapítvány azon diákok számára, akik érdeklődnek a színház világa iránt. A versenyre február 5-ig lehet leadni a jelentkezést.

A vetélkedő az általános humán műveltség fejlesztését, a magyar és egyetemes kultúra és a művészetek – ezen belül a fiatalok érdeklődését nagymértékben lekötő művészeti ág, a színház területének megismerését tűzi ki célul. A verseny feladata a színház, mint teremtő érték bemutatása, a művészetek komplexitásának megismertetése, az irodalmi, művészeti nevelés, az anyanyelvi, kommunikációs és zenei nevelés, valamint a színházi kultúra fejlesztése a 9-10. évfolyamos diákok körében. A tanulók tudásukat egy három fordulós felmérésen tehetik próbára, amely elméleti és gyakorlati feladatokat is tartalmaz. A döntőt a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban rendezik a legtöbb pontot elért húsz tanuló részére. A verseny témája elsősorban Shakespeare és a reneszánsz színház lesz, amelyből a felkészülési anyagokat a versenyzők megtalálhatják a Magyar Drámapedagógiai Társaság honlapján. Jelentkezni a odtv21@gmail.com e-mail címen lehet február 5-ig.

Kiemelt kép: A 2018-as ODTV győztesei (Fotó: ODTV)