A Párral szemben című színpadi talkshowjában legendás párosokkal beszélget majd számos vidéki helyszínen Kadarkai Endre. A vendégei a nagyközönség által jól ismert személyek lesznek, akiket mindig szoros kapcsolat fűz egymáshoz, azonban ezekről általában a nyilvánosság semmit sem tud. Évtizedes barátságuk titkairól mesél majd Hernádi Judit és Gálvölgyi János, Pogány Judit és Molnár Piroska, Kulka János pedig Csákányi Eszterrel ül Kadarkai asztalához.

Az ikonikus riporter anyagait százezrek nézik az interneten, azonban ezúttal közönség előtt, exkluzív színházi körülmények között beszélget majd a legendás párosokkal. A Párral szemben producerpárosa, Ferenczi Orsolya és Bereczki Zoltán számos színházi produkciót vitt már sikerre, ez a színpadi talkshow azonban az ő életükben is különleges lesz.

„Olyan talkshowt álmodtunk meg, amely kilép a kamerák világából, és több lesz, mint podcast: közönség előtt, exkluzív színpadi körülmények között jönnek létre ezek a különleges beszélgetések – mesélte az új formátumról Kadarkai, aki mindeddig olyan beszélgetéseket vezetett, amelynek elsődleges célja az internetes tartalom volt, most azonban a nézők közvetlenül lesznek jelen, ezzel egészen más hangulatot kapnak a páros interjúk. – Egy ilyen színpadi beszélgetésnek más a dinamikája, a hangulata. Méltó körülményeket teremtünk az adott színházban, vagy művelődési házban, ahová ellátogatunk, profi körülményeket, egyedi színpadképet, világítást kapnak a nézők amellett a tartalom mellett, amelyre a meghívott vendégpárosok neve a garancia. Régen vágytam már hasonlóra, fantasztikus szakmai kihívás ez nekem” – tette hozzá a riporter.

Az első előadás október 12-én lesz Győrben, Csákányi Eszter és Kulka János párosával, őket követi november 22-én Hernádi Judit és Gálvölgyi János beszélgetése Gödöllőn. Majd Molnár Piroska és Pogány Judit látogatnak Szentendrére, a jegyek már kaphatók.

Kiemelt kép: Kadarkai Endre (Fotó: Kiss Kriszti)