A KŐFESZT Folkklub keretein belül idén már harmadik éve kerülnek megrendezésre a Káli-medence csodálatos községeiben a programok.

A leginkább nagyszabású családi összejövetelhez hasonlító rendezvényeken a kultúra és a hagyományok ápolása mellett a közösségépítés is élen jár, és minden alkalom egyértelműen igazolja, hogy a tánc és a zene mekkora összetartó erővel bír.

KŐFESZT Folkklub Balatonrendesen (fotó: Steindl Gabriella)

Az áprilisi rendezvénynek egy új helyszín, Balatonrendes adott otthont. A község kultúrházában Navratil Andrea dúdolója indította a délutánt, a közös éneklés után pedig Pál István Szalonna és bandája koronázta meg a napot.

Szabó Csabának, a Tördemic Táncegyüttes vezetőjének ezek után már nem volt nehéz dolga, a vajdaszentiványi táncokat ugyanis minden jelenlévő vele együtt ropta.

„Ha tudtam volna, hogy ekkora igény van erre a programra, már jóval korábban hívtam volna a szervezőket. Egy biztos először volt Folkklub Balatonrendesen, de nem utoljára” – mondta az eseményen jelenlévő Epres Róbert, a község polgármestere. A tánchoz, mint mondta „semmi tehetsége” nincsen, de már az is feltölti, ha csak nézi a lelkes táncosokat.

Nyitókép: KŐFESZT Folkklub Balatonrendesen (fotó: Steindl Gabriella)