„Örömteli átélni azokat a pillanatokat, amikor az embernek van bátorsága a szíve szerint cselekednie” – interjú Szűcs Gáborral

Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Mozaik Művészegyesület elnöke, az NKA Színház és Táncművészeti Kollégiuma, valamint a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács tagja, akinek a többi között olyan színpadi produkciók és filmek fűződnek a nevéhez, mint a Kabaré, a Mágnás Miska, a Hunyadi László, A varázsfuvola vagy a Nekem Budapest. Szűcs Gábor jelenleg is forgat, legutóbbi rendezését, a Liliomfi című darabjának bemutatóját pedig december 27-én streamelték a Győri Nemzeti Színházból. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Miért szeretted volna megrendezni Szigligeti Ede legismertebb vígjátékát? Van valamilyen személyes kötődésed hozzá?

Nagyon szeretem a Lililiomfit. Meghatározó élmény számomra Makk Károly 1954-es filmje – melyet nem mellesleg a Magyar Művészeti Akadémia tagjai néhány éve az 53 legjobb magyar film közé választottak –, mert minden tekintetben megérinti az ember lelkét. Gyermekkoromtól kezdve imádom a történetet, amelyben egy vándorszínész társulat Balatonfüredre érkezik, ahol Szilvai professzor nevelt lánya és a lány nevelőnője nyaralnak. A megözvegyült Szilvai professzor terve az, hogy unokaöccséhez adja feleségül nevelt lányát, Mariskát. A fiú közben a professzor tudta nélkül Liliomfi néven vándorszínésznek áll, és ott, Balatonfüreden egy előadás alkalmával beleszeret Mariskába, aki viszonozza az érzéseit. A bonyodalom ekkor kezdődik, hiszen a fiatalok nem tudják, hogy valójában egymásnak szánják őket, és a professzor is éppen attól a férfitól félti a lányt, akihez egyébként feleségül szeretné adni, Liliomfi pedig azt hiszi, hogy a nagybátyja hitvesének akarja Mariskát, de hű barátja és színésztársa, Szellemfi segít Szilvai professzort megtéveszteni azzal, hogy Liliomfinak adja ki magát. Végül persze happy enddel zárul a történet, annak ellenére, hogy a professzor a fiatalok házasságát ahhoz köti, hogy a fiú hagyjon fel a színészettel, ám a szerelmesek a szabad életet, a vándorszínészetet választják a várható örökség és a jólét helyett. Szerintem ebben a feszült időszakban, amit most élünk, különösen örömteli átélni azokat a pillanatokat, amikor az embernek van bátorsága a szíve szerint cselekednie.

Sok színház műsorára tűzte már, sokféle színpadi adaptáció készült belőle. A te rendezésednek mi a különlegessége?

Amikor azon gondolkodtam, hogy szívesen színpadra állítanám, elkezdtem olvasni azokat a „szövegvariációkat”, melyek eddig a darabbal kapcsolatban napvilágot láttak, és akkor még jobban beleszerettem. Rájöttem, hogy a film korántsem ugyanaz, mint az 1894-ben bemutatott színdarab. Szigligeti Ede komédiájának ugyanis teljesen más a dramaturgiája. Sok olyan cselekmény, mondatfüzér, vagy akár szó van benne, melyeket mi, a 21. században másként értelmezünk, ráadásul ott van még a sok szövegvariáns is. Az én rendezésem szövegkönyve az ezen szövegekből Kovács-Cohner Róbert és az általam összeállított változat. Nagyra becsülöm Mészöly Dezső dramaturgi és szerzői tehetségét is, aki írt egy szövegkönyvet, amit a filmváltozatra jelentősen átalakított. Én ebből használok sok elemet az előadásomhoz. Úgy érzem, igazán közérthető egyvelegét alkottuk meg azon szövegverzióknak, amik az elmúlt 171 év során a Liliomfiból születtek. Annak meg kiváltképpen örültem, hogy a Forgács Péter által vezetett Győri Nemzeti Színházban rendezhetem meg. A Győri Nemzeti művészeinek (Csankó Zoltán, Agócs Judit, Dunai Csenge, Bródy Norbert, Fejszés Attila, Török András, Mihályi Orsi, Kolnai Kovács Gergely, Sárközi József, Molnár Ágnes, Pörneczi Attila, Koppány Zoltán, Klinga Péter, Venczel-Kovács Zoltán), valamint alkotótársaimnak (Libor Katalin, Kárpáti Enikő, Vlasics Rita, Karácsony Angéla, Medveczky Szabolcs, Fekete Miklós, Molnár Virginia) köszönhetően igazán különleges előadásban lehet része a közönségnek.

A járvány miatt alkalmazkodni kellett a kormány által meghozott intézkedésekhez. Ennek következtében milyen módon zajlott a próbafolyamat?

Ideális helyzetben nem ez történne, de most mindenki maszkban próbált a COVID-protokollnak megfelelően, és minden héten teszteltük a szereplőket, hogy ki tudjuk szűrni azt, aki elkapta a betegséget, de hála Istennek egészségben végig tudtuk csinálni a próbafolyamatot, nem volt szükség leállásra. Technikailag azonban ugyanúgy zajlottak a próbák, mint a koronavírust megelőző időben: a szokásos módon díszletben, jelmezben, világítással, hanggal stb. Ami viszont nagyon hiányzott a próbafolyamat összegzéséhez, és ami egyfajta színházi izgalmat ad, az a nyilvános főpróba és az ezt követő, 800 néző előtt megvalósuló premier. Ugyanakkor ennek az időszaknak is megvolt az előnye, hiszen az ideális színházi évadban estéről estére előadásokat játszunk, egymást követik a felújítópróbák, egyik szerepből a másikba kell átlényegülni, és most, hogy mindez nem volt, a rendelkezésünkre álló próbaidőszakot maximálisan ki tudtuk használni, tehát volt időnk arra, hogy többet próbáljunk, így a szokásostól eltérő módon születhetett meg ez a produkció.

Lelkileg hogyan éltétek meg a nem hagyományos keretek között történő színházi alkotófolyamatot?

Színházi alkotóemberek számára nagyon nehéz ez a helyzet, mert mi a közönség visszajelzéséből élünk. Amikor kiállunk a színpadra, az ad nekünk erőt, hogy láthatjuk a szemekben azt a sok örömöt, amit egy-egy előadás által megélhet a néző. Meglehetősen régóta tart már a veszélyhelyzet, és amellett, hogy mindenkinek eltérő a tűréshatára, ez az időszak természetesen megviseli az embert, és azt hiszem most rengeteg fegyelemre és még több energiára van szükségünk ahhoz, hogy ne legyen úrrá rajtunk a kétségbeesés. Ennek ellenére azonban elmondhatom, hogy jó hangulatú próbafolyamatban vehettem részt, és nagyon remélem néhány hónap múlva személyesen is bemutatkozhat a közönségnek a Liliomfi.

December 27-én mutattátok be a Győri Nemzeti Színházban. Ez volt az első online premiered. Hogyan zajlott a bemutató?

Úgy nézett ki, mint egy zártkörű házi főpróba annak minden elemével együtt, csak nem a közönség előtt játszottunk, hanem a kamerák előtt. Tulajdonképpen ugyanúgy játszottuk, mintha nézők ülnének a székekben, nem álltunk meg, nem vettük fel újra, hanem úgy, ahogy megcsináltuk, lejátszottuk. Viszont az furcsa volt, hogy az előadást nem aranyozta be a nézők tapsa, és nehéz volt az is, hogy megszoktuk már a bemutatót megelőző két hetet átható izgalmat, hogy mindjárt készen vagyunk, pillanatról pillanatra közeledik az az időpont, amikor láthatja a közönség, amire hetek óta készülünk. Sajnos ezt is magunkban kellett felidéznünk, ugyanakkor a premierérzést valamelyest kárpótolta a remek Liliomfi felvételünk, és a sikeres online bemutatónk.

 Ezek szerint örömmel fogadta a közönség?

Én úgy érzékeltem, nagyon jól sikerült, az első Facebook visszajelzések alapján azt mondhatom, pozitív fogadtatásban volt részünk. A Liliomfit legközelebb január 9-én láthatják az online térben, de mi már nagyon várjuk, hogy személyesen, közönség előtt is játszhassuk.

 Mi a következő terved? Mit fogsz rendezni?

A 2020-as év vége nagyon sűrű időszak az életemben. A Nemzeti Filmintézet pályázati felhívására – melynek lényege, hogy a színházak az egyes produkciójukból tévéjátokot készítsenek valamely filmgyártó vállalkozással, produceri céggel együttműködve – a Győri Nemzeti Színház is benyújtotta a tervét, és a közel kétszáz jelentkezőből kiválasztott tizennyolc nyertes színház közé be is választották, melynek eredményeképpen lehetővé vált, hogy a Liliomfi bemutatóját követően megkezdjük Forgács Péter főszereplésével Egressy Zoltán Kék, kék, kék című kétrészes tragikomédiájának tévéjáték változatának forgatását szintén Győrben. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy felkértek ennek megrendezésre. Tehát jelenleg ezt forgatjuk a terveink szerint január 4-ig, ám az utómunkálatok még hónapokat fognak igénybe venni, de hogy színpadon mit fogok rendezni, azt egyelőre még nem tudom. Izgatottan várom, hogy mikor fog beindulni a színházi élet, és akkor el lehet kezdeni gondolkodni azon, hogy hogyan tovább.

Kiemelt kép: Szűcs Gábor a Liliomfi próbáján (Fotó: Gádoros Márk)