„Örkény halmozza a kérdéseket, miközben végig abszurd helyzetekbe sodorja a szereplőket” – Interjú Mucsi Zoltánnal

November 22-én a Tótékkal nyitja a télikerti bemutatók sorát a Thália Színház az évadban. Az Örkény István kisregényén alapuló tragikomédia ősbemutatójára szintén a Tháliában került sor 1967-ben, ezúttal Kovács Lehel rendezésében láthatják a nézők a jól ismert történetet. Az előadás egyik főszerepét Mucsi Zoltán alakítja, vele beszélgettünk az egyik próba után.

Mikor találkozott először Örkény István Tóték című művével?

Nagyon régen, már nem is tudom felidézni. Volt egy időszak, amikor folyamatosan olvastam Örkény Egyperceseit, valószínűleg akkoriban kerülhetett a látóterembe a Tóték is. De ennek is már több mint negyven éve, valamikor kamaszkoromban történt.

A most készülő Tóték egyik különlegessége, hogy a Nézőművészeti Kft. és a Thália Színház koprodukcióban készíti el. Honnan jött az együttműködés ötlete, és miért pont erre a darabra esett a választás?

Az együttműködés két oldal találkozási pontjának köszönhető. Az egyik oldalon Kovács Lehel, rendező, a másikon Gyulay Eszter, a Nézőművészeti Kft. dramaturgja és művészeti vezetője állt. Ők ketten megláttak valamit ebben a darabban, amiről úgy gondolták, hogy érdemes vele foglalkozni ma is. Amit a magam részéről nem csodálok, hiszen maga a tartalom is érdekes, a darab pedig egyszerre elgondolkodtató és szórakoztató.

Nagyjából a próbafolyamat felénél tartanak. Gyorsan megtalálta az összhangot az itteni csapattal?

Erre azt tudom mondani, hogy a majom a lengyel állatkertben és a magyar állatkertben is majom. Éppen ilyenek vagyunk mi színészek is: mindegy, hogy hol játszunk, attól még színészek vagyunk. Ráadásul, azt hiszem, hogy a lányomat játszó Kövesi Csengén kívül már mindenki találkozott mindenkivel a színpadon, így már jól ismertük egymást.

Az ön pályafutását több Örkény-mű is fémjelezi, de a Tótékban most játszik először. Ez a darab is olyan vágyálom egy színész számára, mint mondjuk egy Hamlet?

A Tóték egy fantasztikus szerző nagyszerű darabja, amely egyben komoly kihívás is jelent. Részben azért, mert született belőle egy kiváló film (Isten hozta, őrnagy úr! – A szerk.), Sinkovits Imre és Latinovits Zoltán főszereplésével, amely sokak számára még ma is meghatározó alkotás, annyira klasszikus. De a kérdésre válaszolva: igen, vágyálom, mert Örkény remek szerepeket írt bele. Összességében egy ilyen darabban játszani nagy kihívás. De ez a teher édes teher.

Az előadásban Tótot, a családapát alakítja. Mi a szerep legnagyobb nehézsége?

Az, hogy megmutassam, hová képes eljutni egy ember. Egy nehéz, háborús időszakban járunk, a fiúgyermek katonaként harcol távol a családtól, akik egy faluban élik viszonylag csendes, hétköznapi életüket. Ezt a nyugalmat, ezt a normalitást bolondítja meg az őrnagy. Tót a megaláztatások sorát éli át, amíg el nem jut arra a pontra, hogy valakit kettévág. Színészileg ez egy igazi futam, a startvonaltól elérni eddig a célig. Ráadásul útközben számtalan kérdés is felmerül: Meddig lehet meghajolni? Mikor lehet elmenekülni? A másik oldalról nézve pedig: meddig mehetünk el a másikkal szemben, mit lehet megtenni egy embertársunkkal? Ez a nagyszerű ebben a darabban: Örkény halmozza a kérdéseket, miközben végig abszurd helyzetekbe sodorja a szereplőket.

A tervek szerint mennyire lesz kihangsúlyozva ez a groteszkség?

Ennek a darabnak november 22-én lesz a bemutatója, aznap tudok erre a kérdésre egészen pontos választ adni, vagy ha eljön és megnézi, maga is látni fogja. A remény és a célunk az, hogy sok mindent meg tudunk mutatni a groteszkségből.

Milyen a közös munka Kovács Lehellel? Milyen típusú rendező: aki hagyja a színészt szabadon mozogni vagy akinek pontos víziója van?

Vannak olyan részek, ahol terelget minket, mert egészen komoly elgondolása van, és vannak olyanok, ahol enged annak az ötletnek, ami mástól születik meg, és ezeket be is építi az előadásba. De előfordult az is, hogy botorkálunk, tévelygünk, ilyenkor visszaterel minket arra a vágányra, amit megálmodott. Én másodszor dolgozom vele színész-rendező felállásba, de régóta ismerjük egymást, jó a kapcsolatunk. Remélem, hogy ez most is egy sikeres bemutatót szül.

A Tótékat először 1967-ben mutatták be pont itt, a Tháliában, így mondhatni, hogy a történet most hazatér. Az elmúlt közel 60 év alatt szinte nem akadt az országnak olyan pontja, ahol ne játszották volna. Mi ennek a sikernek a titka?

Minden olyan darab, amely hosszú évtizedeken vagy évszázadokon keresztül sikeres, azért működik, mert hatni tud ránk. Jelen előadás pedig nem csak hat, de – mint korábban említettem – kérdéseket tesz fel, emberi sorsokról szól és az abszurditásának köszönhetően humor is van benne bőven. Az általam játszott Tót egy húr, amit folyamatosan feszítenek. Az előadás is pontosan ilyen: egy húr, ami tovább és tovább húzódik, mi pedig egyre jobban érezzük, hogy hamarosan el fog pattanni. De az is lehet, hogy nem fog. Hiszen az ember is sok mindent kibír. Örkény pedig jól ismeri őket: az őrnagy például egy embertelen fickó, akinek a háború a szakmája, és láthatjuk is, hogy mi lesz belőle. Nagyon sok titok van ebben az előadásba, amelyet sok mindent képesek megmozdítani bennünk.

Kiemelt kép: Mucsi Zoltán (Fotó: Kovács Milán)