A párizsi Garnier Operában is nagy sikerrel mutatták be Kurtág György Fin de partie (A játszma vége) című operáját, amelynek humánumát emelik ki az első kritikák.

A világhírű magyar zeneszerző, Kurtág György Samuel Beckett azonos című drámájából írt első operájának ősbemutatóját 2018 novemberében tartották a Scala milánói operaházban, Párizsban pedig április 30. és május 19. között látható a francia nyelvű egyfelvonásos zenemű. A Le Monde című napilap szerint a franciaországi premier a milánói ősbemutatónál is jobban megerősítette, hogy a Kurtág-opera igazi remekmű. Ami a vezető francia napilap szerint azért is figyelemreméltó, mert a magyar zeneszerző elmúlt 90 éves, mire első operáját befejezte. „Kurtág zenéje mélységes emberséget kölcsönöz az emberiség végét, a nyelv halálát és a mindenfajta tulajdon megszűnését vizsgáló ír szerző nihilizmusának, a nosztalgiázó vonósokkal, a fúvósok mardosó hangjaival, amelyekhez keringők, tangók és harmonika népszerű visszhangjai is csatlakoznak” – írta Marie-Aude Roux, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az ír-skót zsidó ballada és a magyar népzene elemeit is beemelve Kurtág egy olyan összetett világot hozott létre a zenei és a ritmikai struktúrák, valamint a hangzások szintjén, amelyben egyszerre vannak jelen utalások a modern francia zenére (Debussy, Ravel, Poulenc, Messiaen) és Bartók, Strauss vagy Berg közép-európai zenei világára.

Leigh Melrose (Clov) és Frode Olsen (Hamm) a Fin de partie (A játszma vége) című operában (Fotó: Ruth Walz)

A 96 éves zeneszerző első operaművének alapja Samuel Beckett A játszma vége című 1957-es darabja, amelyet az ír szerző franciául írt, és először Párizsban vittek színre 1957-ben. A Kossuth-díjas zeneszerző a milánói bemutató kapcsán korábban elmondta, hogy 1957-ben, néhány hónappal a premier után látta Beckett darabját Párizsban, és a színmű életre szóló hatással volt rá. A magyarul Végjáték címen ismert darab az abszurd színház egyik kulcsműve, amelyben Beckett a halál órájában széthulló emberi személyiség pusztulását ábrázolta a sakkjátszma utolsó lépéseiként. A zeneszerző az abszurd drámából egy kétórás operát komponált, az eredeti darab kulcsepizódjainak felhasználásával, a teljes mű több mint felét használta fel, valamint prológust is írt hozzá. A miniatúrák mesterének tartott Kurtág Györgynek ez a leghosszabb alkotása. Kurtág az operán Alexander Pereira felkérésére kezdett dolgozni 2010 körül, amikor Pereira még a Salzburgi Ünnepi Játékok intendánsa volt, később a milanói Scala intendánsa lett. Az 1999 és 2015 között Franciaországban élő zeneszerző a művet Budapestre hazaköltözve, 2017-ben fejezte be.

Az operát Párizsban ugyanabban a verzióban mutatták be, mint Milánóban, az előadást a francia-libanoni Pierre Audi rendezte, díszlet- és jelmeztervezője az osztrák Christof Hetzer. A párizsi operaház zenekarát Markus Stenz német karmester vezényli. A négy énekes szerepben is az eredeti szereposztás, Frode Olsen (Hamm), Leigh Melrose (Clov), Hilary Summers (Nell) és Leonardo Cortellazzi (Nagg) lép színpadra.

Kiemelt kép: Leonardo Cortellazzi (Nagg), Leigh Melrose (Clov) és Frode Olsen (Hamm) a Fin de partie (A játszma vége) című operában (Fotó: Ruth Walz)