Habár nevét elsősorban a Narnia Krónikái kapcsán ismerjük – mi magunk is egy két hónapon át tartó sorozatot szenteltünk a köteteknek -, C. S. Lewis írói munkássága jóval túlmutat a gyerekeknek szóló regényeken. Írt sci-fit, verseket, esszéket, valamint számos egyéb kötetet, amelyben a kereszténységről elmélkedett. Ám sosem elégedett meg azzal, hogy ezeket direktbe, minden körítés nélkül tárja az olvasók elé, hanem igyekezett frappánsabbnál frappánsabb módon megközelíteni a témát. Éppúgy, ahogyan Jézusról mintázta Aslan alakját és rajta keresztül mutatott példát a gyerekeknek, a felnőtteket is ekként kívánta megszólítani: hol egy ördögök közötti levelezéssel, hol pedig turistabuszt indított a pokolból a mennybe.
Csűrcsavar levelei (The Screwtape Letters)
ford.: Siklós József, Harmat Kiadó, 164 oldal
A cambridge-i irodalomprofesszor, író és kritikus egyik leghíresebb könyvében „alulnézetből” láttatja a világot. Az ember ősi ellenségével szemben a szatíra fegyverét alkalmazza, jelezve, hogy félelmesen komoly, mégsem rémületes valósággal van dolgunk. A végtelenül humoros és közben mégis halálosan komoly szövegekben a tapasztalt főördög, Csűrcsavar unokaöccsének, Ürömvölgyinek címzett leveleit olvashatjuk, aki hasznos tanácsokkal kívánja ellátni a „pályakezdő” kísértőt, hogyan térítse le a jó útról a gondjaira bízott fiatalembert. A levelek eredetileg 1941-ben hetente jelentek meg a The Guardian című folyóiratban, majd egy évvel később kötet formájában is napvilágot láttak. Lewis a művet jó barátjának, J. R. R. Tolkiennek ajánlotta, a jelen kiadás pedig a mintegy 31 levél gyűjteményén túl az 1959-es Csűrcsavar pohárköszöntőjével is kiegészül, amelyet Lewis függelék gyanánt publikált a Saturday Evening Post hasábjain.
A kötet tehát tulajdonképpen szatirikus humorral megírt leveleket tartalmaz, amelyben az „Ellenség” maga Isten, olvasóként pedig bepillantást nyerhetünk az ördögök mindennapjaiba, vagyis abba, hogy milyen módszerekkel próbálják megkísérteni és letéríteni a hívő embereket a kereszténység útjáról. Lewis egyfelől ismét tanúbizonyságot tesz kivételen humorérzékéről – sőt, talán ezekben a levelekben jobban ki is tűnik, mint a Narnia Krónikái sorozatban –, hiszen minden levél egy meglehetősen frappáns felütéssel veszi kezdetét (“Mély rosszallással olvasom, hogy védenced hívő keresztény lett.“), amelyben Csűrcsavar lehordja Ürömvölgyit, aki nem végzi jól a feladatát. Ezt követően jön a filozofikus rész, elmélkedés a keresztény vallásról és annak tanairól, de nemcsak ezek miatt a gondolatok miatt érdemes kézbe venni a kötetet. Ugyanis a szerző ismét bebizonyítja, hogy kiválóan ismeri az embereket, minden hibájukkal és erényükkel együtt. Mert hiába van szó benne sokszor háborúról, amivel feltehetőleg a II. világháborúra is reagálni kívánt, bizonyos döntések, cselekedetek ezektől függetlenek. Az pedig, hogy mennyi minden múlik azon, hogyan döntünk saját szabad akaratunkból, ahogyan láthatjuk, néha nemcsak egy hajszálon múlhat, de sorsfordító is lehet.
“Ők természetesen hajlamosak arra, hogy a halált a legfőbb rossznak, a halálos veszedelem túlélését pedig a legfőbb jónak tekintsék. De csak azért, mert erre mi tanítottuk őket. Nehogy már magunk is bedőljünk saját propagandánknak.”
Habár a levelek között akad egyfajta folytonosság, igazából bármikor levehetjük a polcról a könyvet, hogy tetszés szerint, bárhol felütve olvasgassuk, így gondolkodva el jóról és rosszról, és arról, hogy vajon mi magunk hányszor okozunk örömet az ördögöknek – legyen szó akár a tapasztalatlan Ürömvölgyiről, akár a veterán Csűrcsavarról. A Csűrcsavar levelei mutat némi hasonlóságot a Narniával, abban a tekintetben, hogy az utolsó levelet követően Lewist közel két évtizedig nem „hatotta meg” az olvasók könyörgése, nem folytatta a sorozatot – így a pohárköszöntő valóban hab a tortán, hiszen egy kivételes engedmény eredménye.
A nagy válás (The Great Divorce)
ford.: Petres Erika Lúcia, Harmat Kiadó, 140 oldal
„Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy megtartsuk a poklot (vagy a földet), nem fogjuk meglátni a mennyet; ha elfogadjuk a mennyet, nem tarthatjuk meg a pokol legkisebb és legmeghittebb emléktárgyait sem” – írja a szerző az eredetileg 1946-ban megjelent allegorikus, felnőtteknek szóló mese-regényében. Lewis arra az örök emberi kísérletre kíván rámutatni, amellyel a jót és a rosszat, a mennyet és a poklot próbáljuk minduntalan összeházasítani, és arra, hogy miért érkezik el szükségszerűen e kényszerházasság vége: a nagy válás. A pokolból a mennybe látogató turistacsoport találkozásai és beszélgetései arra a kérdésre is szolgálnak némi útmutatóval, hogy vajon miért juthatnak „jó” emberek örök kárhozatra. A fantáziadús szórakoztató szatíra jelenvaló világunk, mindennapi cselekedeteink következményeinek tudatosítása révén ébreszt bennünk kíváncsiságot halál utáni sorsunkkal kapcsolatban.
Habár a történet egy meglehetősen frappáns és ötletes alapszituációval indít – egy pokolbéli turistacsoport buszos kirándulást tart a mennyben –, ennek a kötetnek inkább a mondanivalója, a filozofikus gondolatmenetes lesz érdekes, semmint a cselekménye (ami igazából nincs is). Elbeszélőnk abszurdabbnál abszurdabb helyzetekbe keveredik, itt Lewis nem egyszer megcsillogtatja a határtalan fantáziáját, és A nagy válásban felbukkanó mitikus lényeket és gondolatiságot érdemes is összevetni a Narnia Krónikáiban is olvashatókkal – nem egy esetben megfigyelhető a párhuzam vagy egy közös pont. Mindannak ellenére, hogy egy elképzelt utazáson veszünk részt, a szerző ezt a lehető legéletszerűbben tárja az olvasó elé, így egy idő után mondhatni már semmin nem lepődünk meg, olyan természetességgel mesél ezekről Lewis.
“Aki a földet választja a menny helyett, azt gondolom, úgy látja, hogy a föld mindvégig a pokol szeglete volt. Ám ha a mennyet részesíti előnyben, a föld olyannak tűnik majd, mint ami kezdettől fogva a mennyország része volt.”
A műben megjelenik a kicsinyesség, a földhözragadtság, az öntudatosság, a (néhol csak) igazságérzet, a büszkeség, a kételkedés – egy szóval mindaz, ami bennünket, embereket jellemez. Talán éppen ezért is válik annyira élhetővé, érezhetővé Lewis minden egyes gondolata, aki ismét bebizonyítja, hogy mennyire ismeri az embereket, a Biblia üzenetét pedig tökéletes módon tudja átadni allegóriák, fantáziabéli események útján. Noha, A nagy válás már egy fokkal nehezebben adja magát, Lewis többször megy bele filozofálgatásokba, éppen ezért a regény (az egyszerűség kedvéért nevezzünk most annak) a rövidsége ellenére meglehetősen tömör. A történet egy pontján pedig maga George MacDonald is megjelenik, aki nagy hatással volt a szerzőre (és ilyen téren a Narniára is) és akitől – nem véletlenül – a kötet elején található idézet is származik.
Kiemelt kép: C. S. Lewis (Fotó: John Chillingworth)
