Október 11. és 22. között rendezik meg idén a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál, amelynek keretében sor kerül Kurtág György egyetlen operájának várva várt magyarországi bemutatójára, valamint a Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaratonra is.
Kurtág György Samuel Beckett korszakos műve, A játszma vége alapján írt első operáját 2018-ban mutatták be a milánói Scalában, a premiert szűnni nem akaró tapsvihar és álló ováció fogadta. A hazai bemutató a járványhelyzet okán többször is meghiúsult, de idén ősszel végre sor kerül a magyarországi premierre is szcenírozott koncertként, a Danubia Zenekar közreműködésével. A magyar zeneszerzés ugyancsak megkerülhetetlen 20. századi alakja, Ligeti György műveiből pedig a modern zene három értő tolmácsa, Borbély László, Csalog Gábor és Palojtay János ad elő egész estés válogatást egy nagyszabású zongoramaraton keretében.
Eredics Benjamin a Müpa Zeneműpályázaton díjazott és a Bartók Tavasz részeként bemutatott, Végvárak, vitézek című zeneműve immár teljes pompájában, kalandos táncjáték formájában lesz látható a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában. A jazzfanatikusok örömére érkezik a közel négy évtizede alapított Clayton–Hamilton Jazz Orchestra, ráadásul nem is akármilyen sztárvendégekkel: a japán orgonista, Curuga Akiko, valamint Radics Gigi közreműködése mellett az este különlegességét a kifejezetten erre a turnéra megálmodott új szerzemények adják. A könnyedebb stílusok iránt érdeklődőknek a lengyel zongorista-zeneszerző, Hania Rani koncertje ígér felejthetetlen élményt, míg az ötvenéves Kronos Quartet a díjnyertes iráni énekes-zeneszerzővel, Mahsa Vahdattal lép fel, akivel 2019-ben közös lemezt is megjelentettek. A cigány kultúra rajongói egy fergeteges roma lagziba csöppenhetnek a Boban Marković Orkestar, a Parno Graszt, Lakatos Mónika, valamint a Romafest Gypsy Dance Theatre szcenírozott koncertjével.
A fesztivál záróeseménye is valódi kuriózumnak ígérkezik: Liszt Byron tragédiája által ihletett operája, a Sardanapalo első felvonását 2018-ban mutatták be a komponista életének egyik legfontosabb színhelyén, Weimarban. A David Trippett által rekonstruált, töredékben fennmaradt alkotásra a budapesti közönség most Liszt Dante-szimfóniájával párba állítva, a Bournemouth-i Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, Kirill Karabics vezényletével, a Staatskapelle Weimar előadásában csodálkozhat rá.
A Liszt Ünnep eddig meghirdetett programjairól bővebb információ az esemény oldalán érhető el.
Kiemelt kép: Clayton-Hamilton Jazz Orchestra (Fotó: Müpa)