Különleges, személyes hangvételű koncerttel lép színpadra Kálmándy Mihály április 12-én az Eiffel Műhelyházban. Operaáriák mellett magyar dalok is megszólalnak Kálmándy Mihály önálló estjén, amelyen a bariton olyan ismert művek részleteit idézi meg, mint A kegyencnő, a Parasztbecsület, a Don Giovanni és az Otello. A koncert különlegessége, hogy a művész pályafutása során először énekli színpadon a János vitéz című daljáték és a Gül Baba című operett népszerű dalait.

Az OPERA Kossuth-díjas örökös tagja és mesterművésze több kiváló művészt is vendégül lát: Gál Erikát, Rálik Szilviát és Ujvári Gergelyt, zongorán pedig Jean Klára működik közre. A koncert műsora személyes kötődésű darabokból épül fel, amelyeket Kálmándy Mihály már jóval énekesi pályája előtt is közel érzett magához.

Az estet Huszka Jenő Darumadár fenn az égen… kezdetű dala nyitja a Gül Baba című operettből, majd Kacsóh Pongrác János vitézéből Bagó két dala, az Egy rózsaszál és A fuszulyka szára hangzik el. Kálmándy hangsúlyozta: operaénekesként ritkán nyílik alkalma anyanyelvén énekelni, ezért is különösen fontos számára ez a válogatás. Mint fogalmazott, ezek a darabok komoly énekesi kihívást jelentenek, ha hitelesen kívánják megszólaltatni őket.

A koncerten közreműködő művészekkel duettekkel is készülnek: Gál Erika a Parasztbecsületből, Rálik Szilvia a Don Giovanniból, Ujvári Gergely pedig az Otellóból ad elő részleteket a házigazdával. Emellett áriák is elhangzanak többek között A kegyencnő, a Gioconda és a Turandot című operákból.

Kálmándy Mihály estje április 12-én, vasárnap 19 órakor kezdődik az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termében.

Kiemelt kép: Kálmándy Mihály, Jean Klára, Gál Erika, Rálik Szilvia, Ujvári Gergely (fotó Kummer János, Rákossy Péter, Ligeti Edina, Nagy Attila, Berecz Valter)