Január 5. csütörtök 19 órától január 8. vasárnap 23.59-ig látható az eSzínház felületén Székely Csaba a Szegedi Nemzeti Színház felkérésére írt Mária országa című drámája, amelyet Alföldi Róbert állított színpadra a napfény városában.

Mi történik, ha véget ér egy hosszú, stabil kormányzás, és nincs megfelelő ember, aki innentől vezethetné az országot? Vagyis lenne, de… ő egy nő! Nem következhet más: megkezdődik az ádáz harc a hatalomért. Öröknek hitt szövetségek bomlanak fel, hűséges szolgálók válnak kegyvesztetté, és akkora lesz a káosz, hogy abból még a győztes sem kerülhet ki győztesen. Árulások, intrikák és váratlan szerelmi viszonyok szelik keresztül-kasul ezt a shakespeare-i hangulatú királydrámát, amelyben a középkori Magyarország történetének egy kevésbé ismert fejezete elevenedik meg, hogy bátran szolgáljon az ország üdvére és mindannyiunk okulására.

A közönség történelmi hitelességű színdarabra számíthat groteszk előadásmódban, a humorral átszőtt történelmi játékban a színház drámatagozatának csaknem összes művésze színpadra lépett. „A darab az 1300-as években játszódik, mégis reagál a jelen korra. Minden igaz, ami le van írva – az ok-okozati összefüggések persze nem biztos, hogy maradéktalanul, de a történelemtudomány mai állása szerint az események valóban így történtek” – mondta el Alföldi Róbert. A némileg profanizált történetben bizonyos helyzetek végletekig fokozottak, az emberi huncutság pedig felnagyított, ez azonban nem jelent értékítéletet.

Jelenetkép a Mária országa című előadásból (Fotó: Szegedi Nemzeti Színház)

A történet főhősét, Anjou Máriát Menczel Andrea keltette életre, mellette a főbb szerepekben Gömöri Krisztián (Bebek Imre), Barnák László (Durazzói Károly), Szilágyi Annamária (Durazzói Margit), Sziládi Hajna (Forgách Anna), Károly Krisztián (Forgách Balázs), Rétfalvi Tamás (Horváti János) és Medveczky Balázs (Luxemburgi Zsigmond) volt látható. A díszletet és a jelmezeket Kálmán Eszter tervezte.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Mária országa című előadásból (Fotó: Szegedi Nemzeti Színház)