A Szegedi Nemzeti is csatlakozik a streaming szolgáltatást nyújtó színházakhoz. Februárban két méltán híres darab válik online elérhetővé a nézők számára: A Valahol Európában három, míg a Szegedi Kortárs Balett Bernarda Alba háza című produkciója két alkalommal lesz látható.

Valahol Európában

A Valahol Európában című musical elképesztő népszerűségnek örvendő, a színházvilág klasszikusaként számon tartott előadás. A Radványi Géza és Balázs Béla 1947-es filmje alapján készült darabot több mint 55 alkalommal láthatta a szegedi közönség. A sikeres musical a második világháború végén játszódik, a történet hősei a fedél nélkül maradt gyerekek, akik bandába verődve igyekeznek túlélni a háború borzalmait. Egy idős zenész, Simon Péter fogadja be őket, az ő romos kastélyában lelnek menedékre.

„Milliónyi éhes gyerek bitangol Európa szerte. Nincs mit enniük, nincs hol aludniuk. Nem tudnak írni, olvasni, nem tudják mi a zene, mi a szeretet. (…) Az otthonukat szétverte a háború.”

A történet magával ragadó pillanatainak elengedhetetlen része a zene. A musical dalai igazi slágerekké váltak, hiszen Dés László zeneszerzőként és Nemes István dalszövegíróként alkotott maradandót. A Nem szabad félni, Valahol Európában és A zene az kell atmoszférája sokak számára felejthetetlen élmény maradt.

A Szőcs Artur rendezésében készült előadás főbb szerepeiben Pálfi Zoltánt, Ágoston Katalint, Károlyi Krisztiánt, Rétfalvi Tamást és Ferencz Nándort láthatja a nagyérdemű.

Szegedi Kortárs Balett: Bernarda Alba háza

A táncelőadás egyfajta sűrítmény, a Lorca-mű nyomán kialakult érzések, gondolatok esszenciája, lenyomata. Nem a dráma történetének és karaktereinek bemutatása a cél, hanem a bezártságból, az elfojtásokból adódó feszültség, a vágyakozás erejéből táplálkozó egymás ellen fordulás természetének megjelenítése. A Bernarda Alba háza fő mondanivalója az egyéni boldogságot eltipró társadalmi kötöttségek bírálata. Lorca remekül érzékelteti a visszafojtott szenvedélyek fülledt légkörét. Aki meghajlik a kemény hagyományok előtt, magára vállalja az örök boldogtalanságot. Aki lázad ellene, aki derűt, boldogságot igényel, az belepusztul.

„Nem halál s kiközösítés illetné azt, aki az évszázados morális szabályok helyett vágyainak és érzéseinek enged, ám amíg a puritán társadalom befolyása ilyen erős, fájdalom fog kísérni minden egyéni boldogságkeresést és akaratot.” – fogalmazta meg Federico Garcia Lorca.

A heves érzelmeket Takács Zsófia, Szigyártó Szandra, Bocsi Petra, Vincze Lotár jelenítette meg táncával. A bámulatos koreográfiát Juronics Tamás állította színpadr

Az alábbi időpontokra válthatók jegyek:

Február 7. vasárnap 19:00 – Szegedi Kortárs Balett: Bernarda Alba háza

Február 12. 19:00 – Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában

Február 14. 19:00 – Szegedi Kortárs Balett: Bernarda Alba háza

Február 20. 19:00 – Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth:Valahol Európában

Február 27. 19:00 – Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth:Valahol Európában

Február 27. 19:00 – Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth:Valahol Európában (jelelt/narrált előadás)

Az előadások a megjelölt időponttól másnap 24:00-ig tekinthetők meg.

Kiemelt kép: Jelenet a Valahol Európában című musical előadásából (Fotó: Szegedi Nemzeti Színház)