A Líra kiadócsoport év elején indította útjára online könyvklubját, amely minden hónapot egy Vodcast beszélgetéssel zár, aminek keretében a választott könyv szerzőjével együtt beszélgetnek az adott havi regényről. A márciusi közös könyv Chris Carter legújabb Robert Hunter-krimije, a Félelem, az amerikai szerző pedig örömmel vállalta a részvételt. Erre március 27-én, csütörtökön 19 órakor kerül sor: az online adásban Ruff Orsolya vendége maga Chris Carter lesz, beszélgetőtársként pedig Lakatos Levente csatlakozik hozzájuk.
Chris Carter Brazíliában született, majd az USA-ban tanult pszichológiát. A michigani államügyészségen dolgozott évekig, a kriminálpszichológiai csoportban. Robert Hunterről szóló thriller-sorozatában eddig tizenhárom regény és egy előzménynovella jelent meg, a magyarul nemrég a boltokba került Félelem ennek a szériának a tizenkettedik része. Robert Hunter egy csendes, kissé titokzatos figura, akinek semmi sem kerüli el a figyelmét. Hunter és társa, Carlos Garcia a Los Angeles-i Rendőrség Rablási és Gyilkossági Osztályának extrém erőszakos bűnügyekkel foglalkozó részlegén dolgozik, amely részleget kifejezetten olyan magas prioritású bűnesetek megoldására hozták létre, ahol vélhetően sorozatgyilkos az elkövető, illetve különösen brutális módon végzett áldozataival. Ezek a bűncselekmények különleges szakértelmet igényelnek.
A beszélgetés az alábbi csoportban látható március 27-én, csütörtökön 19 órától.
Kiemelt kép: Chris Carter (Fotó: Maura Hickey)