A Katona József Színház 2020 novemberében meghívásos drámapályázatot hirdetett, melynek fő célja az volt, hogy ösztönözze az alkotókat újfajta színházi formákkal, műfajokkal kísérletező, online térben megvalósítható művek írására. A beérkezett húsz pályamű közül a teátrum rendezőiből és dramaturgjából álló zsűri három alkotást díjazott:
Garaczi László Végre egy kis csönd, Szécsi Noémi Egyformák vagyunk és Tasnádi István Tapasztalt asszony című munkáját. A pályaművek már a következő időszakban színpadra kerülhetnek a társulat színművészei és rendezői közreműködésével, amelyeket a Katona a streamelt előadásai mellett, hasonló feltételekkel a közönség számára is látható lesz – vélhetően már január végétől.
Kiemelt kép: Tasnádi István (Fotó: Szöllősi Mátyás), Szécsi Noémi (Fotó: Dévai Balázs) és Garaczi László (Fotó: Martina Kenji)