„Olyan érzésem támadt, mintha a szerző a fantázia világába menekült volna” – Interjú Fábián Péterrel

November 19-én mutatják be a Budapest Bábszínház Ország Lili Stúdiójában A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda című előadást. A darabot jegyző és rendező Fábián Péter most először dolgozott bábszínházi produkción, többek között erről is beszélgettünk vele, de az interjúból az is kiderül, hogy Szerb Antal és regénye milyen módon kapcsolódik A Da Vinci-kódhoz a hamarosan debütáló előadásban.

Először dolgozol budapesti kőszínházban. Mérföldkő ez az életedben?

Mindenképpen. Valljuk be: a magyar színházi élet központja Budapest, persze, itt sem mindegy, hol kezdi az ember a pályáját. Én elsősorban független befogadóhelyeken dolgozom a k2 Színház csapatával, melynek egyik alapítója vagyok, ezzel párhuzamosan az utóbbi években már nem egy vidéki kőszínházban is megfordulhattam, ami szintén izgalmas szakmai kihívást jelentett. Ezt a mostani felkérést pedig nagy lehetőségként és megtiszteltetésként éltem meg, mert a Budapest Bábszínházat egy egészen üde színfoltnak tartom a magyar színházi palettán, és különösen kedves hely számomra. Óriási élmény volt itt kezdeni a budapesti kőszínházi pályafutásom.

Hogyan találtatok egymásra a színházzal?

A bábszínháztól érkezett a felkérés. Van egy zárójeles háttértörténete ennek: másfél évig jártam bábrendező szakra a régi SZFE-n, és sok kedves ismerősre tettem szert, többek között Ellinger Edinára (A Budapest Bábszínház igazgatója – A szerk.), aki tanított is annak idején. Megmaradt a jó kapcsolat, a szakmai érdeklődés mellett talán innen is eredeztethető, hogy a színház bizalmat szavazott nekem.  A darabválasztás kapcsán teljesen szabad kezet kaptam abban – természetesen a művészeti tanáccsal egyeztetve -, hogy egy olyan ifjúsági előadást hozhassak létre, amely felnőttek számára éppúgy élvezetes lehet.

Miért pont Szerb Antalt és A Pendragon legendát választottad?

Ez egy izgalmas folyamat volt. Többször találkoztam a művészeti tanáccsal, ami egy kitűnően működő szakmai grémium a színházban. Edinán kívül Gimesi Dóra dramaturggal, Ács Norbert színésszel és Hoffer Károly bábrendező, -tervezővel sokat beszélgettünk arról, hogy mi lenne az ideális darab. Több ajánlatot is hoztam, a legtöbbet megérzés alapján: mi az, ami engem is megmozgat, ugyanakkor a mai kamaszokat is érdekelheti. Inspiráló összjáték volt ez. Szóba került több különböző műfajú regény, sőt még képregény is. Aztán beugrott, hogy kamaszként mennyire nagy rajongója voltam Szerb Antalnak, és ez a mai napig megmaradt. Az Utas és holdvilág, valamint A Pendragon legenda maradandó olvasmányélményem. Most, amikor utóbbit újból elővettem, ugyanazt a mámort éreztem, és közben kezdtem meglátni benne bizonyos felvetéseket, amik engem alkotás szempontjából érdekeltek, és szép lassan megéreztem a bábos irányt is.

Viszont, ha jól tudom, az előadás nem A Pendragon legenda adaptációja, hanem magáról Szerb Antalról is szól.

És még mi minden másról! Egyébként eredetileg a regény bábszínpadi adaptációjáról volt szó, de ahogy beleástam magam, írói továbbgondolásra késztetett az eredeti szöveg. A Pendragon legenda egy bevallottan szórakoztatásra szánt krimi, nincs komolyabb „mondanivalója”, ha csak nem az, hogy a rengeteg kulturális utalást és bibliofil vallomásokat olvasva az ember úgy érzi a végére, az olvasás a legjobb dolog a világon. Ezzel párhuzamosan tanulmányozni kezdtem Szerb Antal életrajzát, alkotói pályáját, és próbáltam elhelyezni benne az 1934-ben írt A Pendragon legendát. Ehhez elolvastam Havasréti József Szerbről szóló monográfiáját, hatalmas élmény volt. Érdekelni kezdett, hogy milyen, színházi értelemben izgalmas, feszítő ellentét mutatkozik abban, hogy ott van Szerb Antal egyre tragikusabb életpályája és halála, és közben ez a habkönnyű krimi, ami Walesben játszódik, távoli az akkori, egyre fojtogatóbb magyar valóságtól lovagokkal és autós üldözésekkel. Olyan érzésem támadt, mintha a szerző a fantázia világába menekült volna: a jelen történelmi helyzetétől távoli témát választott. Izgalmasnak találtam ezt a kontrasztot: mi lenne, ha Szerb Antal a maga történelmi korában jelenne meg és abban tanulmányoznánk A Pendragon legendát? És volt még egy inspirációs forrás: A Da Vinci-kód. Az jutott eszembe, hogy segíthet felfejteni az életmű és a regény közötti összefüggéseket, és mindeközben állandó humorforrásként szolgálhat az, ha a történet kap egy olyan gellert, hogy mindez a mai Magyarországon játszódik, a ma emberei, tudósai próbálják megfejteni a titkot, hogy Szerb Antal nem is az, akinek hittük, hanem sokkal több… És habár valóban nem a regényt adaptáltam, de bizonyos karaktereket, a stílust, a szerb antali fordulatok megtartottam.

Ezek szerint nem is kell ismerni az alapművet ahhoz, hogy élvezzük az előadást.

Nem, abszolút érthető lesz anélkül is. Annyit még elárulhatok, hogy adunk egy keretjátékot a történetnek: egy fiktív múzeum, az úgynevezett Irodalmi Múzeumnak a kiállítás-megnyitójára érkezünk, egy Szerb Antal-emlékkiállításra, így a nézőnek remélhetőleg lesz egy kis „múzeumélménye” is. Itt adunk egy gyorstalpalót is Szerb Antalról, így, ha valaki netán nem ismeri őt tüzetesebben, kap róla információkat rögtön az elején. Persze, a darabban lesznek utalások a regényre és más magyar irodalmi alkotásokra, idézőjelbe kerül sok filmes klisé és tipikus krimi-fordulat, de ha valakinek valamelyik utalás nem esik le, maximum lemarad egy-egy poénról, de a cselekmény megértésében és élvezésében nem okoz fennakadást.

Korábban szót ejtettél erről te is: mit ad majd ehhez a történethez a báb?

Igen, nagy kérdés volt, hogy miképp lesz ebből a regény-adaptációból hitelesen működő bábelőadás. Mivel korábban még sosem írtam és rendeztem bábelőadást, nagy fejtörést okozott a kérdés: miért fognak bábot a színészek? Mert az, hogy egy bábszínházban lesz a bemutató, önmagában még nem elég érv a bábok mellett. Fontos, hogy legyen célja annak, hogy egy színész bábot fog, a darabnak ez dramaturgiailag szerves részét kellett, hogy képezze. A kulcs végül az olvasás lett. Az eredeti műben is a könyveken keresztül történik a nyomozás, minden titok nyitja az olvasás maga. Ezért arra gondoltam, milyen izgalmas lenne, ha a mi történetünk is az olvasásra épülne. Végül azt a pofonegyszerű megoldást találtam ki, hogy a bábok az olvasmányélmények manifesztációi lesznek. A színészek akkor fognak bábot, amikor a darabban valamelyik szereplő olvasni kezd. Vagyis az előadás „vegyes” lesz abból a szempontból, hogy lesznek benne „sima”, prózai jelenetek és bábosok is, ezek váltogatják majd egymást, remélhetőleg élvezetes ritmusban.

Egy bábelőadás speciális tudást igényel a rendezés részéről is. Neked mennyire kellett elsajátítani a bábtechnikát?

Az előkészítés próbafolyamata alatt értettem meg, hogy ez mennyire összetett kérdés. Egyfelől ott vannak a technikai kérdések: én álmodhatok bármekkorát, de tisztában kell lennem vele, hogy a báb mit tud. Hosszasan konzultáltunk erről Szakács Ferivel és Horváth Jennyvel, az előadás látványtervezőivel, valamint Hoffer Karival, aki az előadás bábszcenikusa, hogy mit szeretnék látni, és ehhez nekem is kompromisszumokat kellett kötnöm. Például: ha én azt szeretném, hogy a testbáb a színész testét teljesen befedje, akkor számolnom kell azzal, hogy kétszer annyi ideig tart levenni. Vagy: ha azt szeretném, hogy egy báb be tudja hajlítani a térdét, mert úgy könnyebb leültetni, annak az az ára, hogy rosszabb lesz a tartása, és így tovább. Másfelől, ezzel szoros összefüggésben ott van a dramaturgia: nagy kihívás elsajátítani, mit bír el egy bábjelenet, mások a szabályok. Egy bábnak nem adhatsz annyi szöveget, mint egy színésznek. Rengeteg segítséget kaptam a helyiektől, a színészektől. Volt bennem egy kis félsz, amikor a bábjeleneteknek álltunk neki, de ez elég hamar elszállt, mikor láttam, mennyire önállóan gondolkodó, együttműködő és profi alkotókkal dolgozom együtt. Elmondtam mit szeretnék, és kapásból mutattak nekem ötféle megoldást. Ez nagyon felszabadító volt számomra.

Ha már félelmek: mennyire izgultál amiatt, hogy egy összeszokott társulathoz érkezel, akikkel még nem dolgoztál?

Néhány színészt ismertem ugyan korábbról – Barna Zsombor és Pájer Alma Virág például osztálytársaim voltak – de a társulat nagy részét a próbafolyamat alatt ismertem meg. Eleinte dolgoztak bennem félelmek, hogy engem mint prózai rendezőt és írót hogyan fogadnak el, nem fogok-e beégni előttük, hogy ezt, vagy azt nem tudom a bábok működéséről, stb… De ez is hamar elmúlt: a csapat rögtön barátságos és együttműködő volt, a próbákat pedig oldott hangulat jellemezte. Ehhez az oldottsághoz nagyban hozzájárult, hogy hamar megértettük egymás humorát, ami elengedhetetlen alkotóeleme ennek a sokszor a paródia határáig elmerészkedő előadásnak. Persze rengeteget vitatkoztunk, agyaltunk közösen, és olykor betévedtünk színházi zsákutcákba, de ez is azt bizonyítja, hogy egészséges volt a próbafolyamat: mertünk hibázni is.

Ezt ez előadást is tavaly tavasszal próbáltátok be. Könnyebbséget jelentett, hogy van időtök próbálni vagy az, hogy nem volt kitűzött időpont, inkább nehezítette?

Mindkettő igaz. Például kértem egy kis haladékot az írásra, emiatt egy héttel később kezdtük az olvasópróbát – ezt „járványmentes” próbaidőszakban nem lehetett volna kivitelezni. Bőven volt időnk próbálni, mert előadások sem voltak, így inkább egy elmélyült műhelymunkát folytathattunk. Ugyanakkor ott volt mégis csak bennünk az, hogy ezt nem fogják megnézni, így nehezebb ébren tartani a tüzet. Akárhogy is kerülgetjük, azért a színházban végül mindig az a cél, hogy meglegyen a bemutató, hogy lássuk, a nézőknek tetszik-e, amit csináltunk. Az is nyomasztó volt, hogy végig maszkban kellett próbálni. Csak az akkori főpróbahéten vehették le a maszkot a színészek (ehhez minden nap mindenkit teszteltek), fura és vicces volt, amikor először látták a színészek egymás reakcióit, arról nem is beszélve, hogy én is akkor szembesültem a mimikájukkal.

Benned is mélyült a darab a pár hónap szünet után?

Igen, de nagy változásokat nem tervezek, csak finomhangolásokat.

Beszéltetek már a folytatásról? Szívesen rendeznél még bábelőadást?

Úgy tűnik, elégedettek a munkámmal, és bár konkrét időpont nem került még szóba, de kaptam olyan visszajelzéseket, hogy a jövőben szívesen dolgoznának velem. Annyit elárulhatok, hogy ebben az évadban sem maradok bábszínház nélkül: lesz egy bemutatóm tavasszal Kecskeméten, a Ciróka Bábszínházban. Nyitottan állok a bábszínházhoz, nagyon megtetszett ez a műfaj, szívesen tanulnék róla, és kísérleteznék még vele.

Kiemelt kép: Fábián Péter (Fotó: Kovács Milán)