Októbertől élőben közvetíti szombat délutáni előadásait a Fővárosi Nagycirkusz, jelentette be Graeser József, az intézmény szakmai vezetője.
Az online közvetítések során a nézőtér több pontján helyeznek el kamerákat, amelyekkel az otthon ülő közönség úgy láthatja majd a műsorszámokat, mintha egy színházi előadás közvetítését nézné. December végéig a Tündértánc – Nővarázs című produkciót tekinthetik meg az érdeklődők kényelmes kanapéjukról, vagy élőben a Városligetben. Természetesen a cirkusz vezetősége is, mint ahogyan más intézmények, szigorú óvintézkedéseket vezetett be a koronavírus járvány miatt. Ennek értelmében a nézőknek kötelező a maszk viselése, a nézőtéren pedig minden második sorban foglalhatnak csak helyet a látogatók, az azonos sorban ülő társaságok között pedig szintén kihagynak szabad helyeket.
Az első élő közvetítés szombaton lesz délután 3 órakor, melyre normál, kedvezményes és családi jegyek is kaphatók a Fővárosi Nagycirkusz hivatalos weboldalán.
Kiemelt kép: Rocksisters, a Tündértánc című műsor illúzió száma (Fotó: Fővárosi Nagycirkusz)