Elkészült Janne Teller generációs regényének, a Semminek a filmváltozata, amely október 20-án kerül a magyar mozikba, de premier előtt többször is látható lesz majd, többek között az augusztusi 9. Vertigo Filmhét és a szeptemberi Skandináv Filmfesztivál programjában is szerepel.
„Semminek nincs értelme. És ha semminek nincs értelme, semmit sem érdemes csinálni.” Ezekkel a szavakkal viharzik ki a nyolcadikos Pierre-Anthon az osztályából. Ezt követően felmászik a kertjük fájára, hogy onnan demonstrálja a semmittevést. Osztálytársai szeretnék bebizonyítani a fiúnak, hogy az életnek van értelme, ezért egy sajátos paktumot kötnek: egy elhagyott épületben fontosnak tartott tárgyakat kezdenek összegyűjteni. A fontosság azonban hamarosan egyre elvontabb fogalmakba csap át, a játék pedig túllép minden addigi szabályon, és egyre veszélyesebbé válik. A fiataloknak kicsúszik a kezükből az irányítás és egymás után vesztik el gyermekkoruk ártatlanságát.
A Semmi Janne Teller azonos című nemzetközi bestsellerének filmfeldolgozása, amelyet Trine Pill rendezett. A dán regény hatalmas vitát váltott ki, előbb betiltották Dániában, majd egyenesen kötelező olvasmánnyá tették az iskolákban. Sokan a 21. századi A Legyek Urának tartják a művet, amely a mai fiatalok pszichéjébe enged betekintést, roppant fajsúlyos társadalmi kérdéseket és problémákat vet fel, s többek között azt a kérdést teszi fel, hogy mi az élet értelme. A regény magyarul is megjelent, számos utánnyomást élt meg, sőt, több iskolában ajánlott vagy kötelező olvasmány. A történetnek több színpadi feldolgozása is született, az egyik legemlékezetesebb egyenesen a Budapest Bábszínház előadása, Hoffer Károly rendezésében, amelyet bemutatása óta nagy sikerrel, állandó teltházzal játszanak, az abból készült tévéfilmet pedig március 21-én, a bábszínházi világnapon mutatták be az Urániában.
Kiemelt kép: A Semmi című film plakátja (részlet) (Fotó: Vertigo Média)