Idén első alkalommal rendezik meg a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivált, amely október 8. és 24. között koncertekkel, irodalmi és képzőművészeti programokkal, valamint opera- és táncelőadásokkal várja az érdeklődőket.

„Az idén 210 éve született Liszt Ferenc a nemzetközi zenei és kulturális élet sarokköve: az életművét jellemző műfaji és formai gazdagság, szellemi nyitottság olyan érték, amely számunkra is mértékadó, iránymutató” – mondta el Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója a fesztiválról. A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál főhajtás a névadó zeneszerző zsenialitása előtt, ugyanakkor olyan nagy, nemzetközi figyelemre számot tartó összművészeti eseménysorozat is egyben, amely évről évre ízelítőt nyújt Liszt páratlan életművéből. A fesztiválon azonban nem csak a világhírű komponista műveit tűzik műsorra, hanem a művész szellemiségét akarják megjeleníteni számos műfajban, ezzel is inspirációt nyújtva a kortárs alkotóknak.

Kecskés Mónika és Deák László (fotó: Liszt Ünnep)

A programsorozat nyitókoncertjére október 8-án kerül sor, ekkor lesz hallható a Magyar koronázási mise a Mátyás-templom falai közt, az Esztergomi mise dallamai pedig az Esztergomi Bazilikában csendülnek fel a Magyar Rádió Énekkara és a Pannon Filharmonikusok tolmácsolásában október 22-én. Kivételes koncertsorozatra készül Klukon Edit és Ránki Dezső: Liszt orgonára komponált művei fővárosi templomokban szólalnak meg többek közt Martin Sturm, Kecskés Mónika és Deák László előadásában. Kelemen Barnabás és Berecz Mihály a komponista kamaraműveit szólaltatja meg, Fassang László és Szokolay Dongó Balázs koncertjén pedig orgonaművek, improvizált tételek, népzene és vallásos népénekek reflektálnak egymásra. A világhírű orgonaművész és karmester, Martin Haselböck október 12-én zenekarával és a kiváló baritonnal, Thomas Hampsonnal érkezik a fesztiválra. Több Liszt-darabot is műsorára tűz majd budapesti fellépésén a Cracow Singers, Liszt és a dzsessz műfaja találkozik a Jazzical Trió estjén.

Október 22-én, Liszt születésnapján zárul a Zeneakadémián az a nagyszabású, négynapos zenetudományi és zenetörténeti konferencia, amelyre a nemzetközi Liszt-kutatás kiválóságai érkeznek előadóként. 23-án A szabadság hangja című esten Bartók és Liszt egy-egy műve mellett a Müpa Zeneműpályázatának egyik győztes kompozíciójával, Szentpáli Roland A magyarokhoz című művének ősbemutatójával ünnepelhet a közönség.

Jelenet a Mester és Margarita című opera-musicalből (fotó: Magyar Állami Operaház)

Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című opera-musicalje a Magyar Nemzeti Balett táncművészei, a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, valamint a Magyar Légtornász Egyesület légtornászai közreműködésével valósul meg október 9-én. 21-én kerül sor Esterházy Péter és Vajda Gergely Fuharosok című mono koncertoperája, valamint George Benjamin Into the Little Hill című művének bemutatójára. A fesztiválra érkezik továbbá a Grammy-díjas brazil legenda, Gilberto Gil, a Keller András vezette Concerto Budapest Roby Lakatos hegedűvirtuózzal és Snétberger Ferenc gitárművésszel a klasszikus szimfonikus zene és a világzene izgalmas fúzióját teremti meg.

Mindemellett – a sokszínűség jegyében – a Liszt Ünnep szélesre tárja kapuit a képzőművészet, az irodalom és a film műfaja előtt is. Megvalósul a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár, a nemzetközi rangú Art Market Budapest, a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál, a Budapest Showcase Hub és az idén rendhagyó városi terekben zajló PONT Fesztivál. A programokról és eseményekről részletes információ a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál honlapján érhető el.

Kiemelt kép: Liszt Ferenc (forrás: Liszt Ünnep)