Október 9-én veszi kezdetét a negyedik Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál, amely egészen 22-éig várja az érdeklődőket. Az eseménysorozat névadójának szellemiségében összeállított programon a klasszikus és kortárs zene nemzetközi sztárjai, műfajteremtő formációk és a maguk területén kiemelkedő alkotók érkeznek Budapestre Francesco Tristanótól a Royal Philharmonic Orchestráig, Jeff Millstől az Einstürzende Neubautenig – és persze a kínálatban az előadó-művészet mellett ezúttal is helyet kap az irodalom és a képzőművészet is.  

Az eseménysorozat nagyszabású nyitányán az Árpád-házi Szent Erzsébet történetéből született oratórium, a Szent Erzsébet legendája elevenedik meg nagyszerű hazai és nemzetközi szólisták, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, valamint a Nemzeti Énekkar és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara előadásában. Szintén kihagyhatatlannak ígérkezik a Kolozsvári Magyar Opera együttesének estje is, a Selmeczi György vezette társulat ugyanis hangversenytermi körülmények között kifejezetten ritkán hallható Liszt-kompozíciókból összeállított műsorral érkezik, míg a Jézus Szíve Jezsuita Templomban megrendezett Kórusmaratonon egy egész napon át Liszt művei szólnak majd. A fesztivál záróprogramján költészet és zene sajátos kapcsolódásának lehetnek tanúi a nézők Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie koncertjén, amelynek szólistája a fiatal zongoristageneráció csillaga, Ránki Fülöp lesz.

A Liszt Ünnepet jellemző műfaji sokszínűség jegyében az eseménysorozaton természetesen a könnyedebb műfajok is helyet kapnak. Francesco Tristano koncertjén a klasszikus zene felől érkezők éppúgy megtalálhatják a számításaikat, mint a modernebb műfajok rajongói. Barabás Lőrinc és a Jazzical Trio közös koncertjén is a műfajok találkozásáé a főszerep: az esten több, Liszt Ferenc zenéjére reflektáló kompozíció is elhangzik, megőrizve az eredeti művek fő témáit, ismerős dallamait és karakterjegyeit. A nyugati klasszikus zenéből táplálkozó, ám az avantgárd és a jazz hatásait is mutató Markus Stockhausen Group idén tavasszal megjelent, Celebration című lemezét a kritika és a közönség elragadtatással fogadta; az együttes Franz von Chossy jazz-zongoristával kiegészülve ad koncertet. Harmadik alkalommal tér vissza az Akváriummal közös könnyűzenei minifesztivál, az Isolation Budapest, amely idén is a színtér legkurrensebb előadóit és formációit hívta meg: Jake Buggtól Seun Kutin és zenekarán át Clap Your Hands Say Yeah-ig.

Jelenetkép a Recirquel Paradisum című előadásából (Fotó forrása: Müpa)

Szinte már hagyomány, hogy a kortárs táncot a cirkuszművészettel ötvöző Recirquel itthon a Müpa fesztiváljain mutatja be legújabb produkcióját. A Vági Bence koreográfiájával és rendezésében látható Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszáról mesél az együttes védjegyévé vált cirque danse nyelvén. Szintén a Liszt Ünnepen debütál a hazai közönség előtt a Háromszék Táncegyüttes Ecce Homo címet viselő új előadása, amely Munkácsy Mihály életútjának egy-egy jelentős momentumát kelti életre a kortárs néptánc segítségével.

Ismét a Liszt Ünnep keretében valósul meg a kortárs irodalom hazai és nemzetközi alakjait felvonultató Margó Irodalmi Fesztivál, amelyen a kötetbemutatók, beszélgetések és író-olvasó találkozók mellett Nóvé Soma / iamyank / Vangel Tibor, az Anima Sound System, Vecsei H. Miklós és a QJÚB, valamint Kollár-Klemencz László koncertjét élvezhetik a látogatók, míg a tavalyi Margó-díjas Visky Andrással Müpa-beli estjén találkozhat majd az irodalomkedvelő közönség. Ugyancsak a „fesztivál a fesztiválban” hagyományt erősíti a Múzeumkert egész napos családi kavalkádja, a PONT Fesztivál, amelyen idén a török kultúrával ismerkedhetnek meg az oda látogató kicsik és nagyok.

A képzőművészet rajongói is igen gazdag kínálatból válogathatnak: a Magyar Nemzeti Galéria Galimberti Sándor és Dénes Valéria életművét bemutató új kiállításán és a Ludwig Múzeum női alkotókat és műveiket fókuszba állító, Női kvóta címet viselő tárlatán túl Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb kortárs nemzetközi képzőművészeti vására és Magyarország legnagyobb művészeti kiállítása, az Art Market Budapest is a Liszt Ünnep keretében nyitja meg kapuit. A történelem és a tárgykultúra mélyebb összefüggései iránt érdeklődőknek sem kell csalódniuk: a Néprajzi Múzeum nemzetközi összefogásban megvalósuló, a határon túli magyarság életében is kiemelt jelentőséggel bíró, Székelyek című kiállítása a történelmi Székelyföld sokszínűségét mutatja be Magyarországon még nem látott műtárgyak sokaságán keresztül.

Bővebb információ és részletes program a Liszt Ünnep oldalán olvasható.

Kiemelt kép: Káel Csaba a 2024-es Liszt Ünnep sajtótájékoztatóján (Fotó: Csibi Szilvia)