Tíz fiatal zeneművész kapott Junior Prima Díjat, akiket az MVM az elismerés társalapítójaként kétmillió forinttal is támogat.

A díjakat idén tizenhatodik alkalommal adták át, ezúttal november 23-án, az Eiffel Műhelyházban. Az idei díjazottak között szerepel: Ács Dominika fuvolaművész, Balog Alexandra zongoraművész, Bucz Magor zeneszerző, Gudics Marcell dobművész, Gudics Martin basszusgitár-művész, Kissjudit Anna operaénekes, Králik Abigél hegedűművész, Lugosi Ali klarinétművész, Nagy Emma dzsesszénekes és Temesvári Bence gordonkaművész. A Junior Prima Díj a fiatal tehetségek elismerésére jött létre, idén újítást jelentett, hogy a korábbban főként klasszikus zenei díjat már a zeneművészet szélesebb köre kaphatja meg. Az MVM minden évben a tíz legígéretesebb, 30 év alatti tehetségnek adja át a Junior Prima Díjat a szakmai zsűri döntése alapján. Az idei díjazottakkal együtt már 160 tehetség tudhatja magáénak az elismerést.

Az idei évre megújult kuratóriumi tagja volt Bágyi Balázs Szabó Gábor-díjas jazzdob-előadóművész, zeneszerző, Balázs János Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész, Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumi tagja, Bozóky Anita, az MVM Zrt. kommunikációs igazgatója,  Kapusi Kálmán nagybőgőművész, a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézet igazgatója, Keller András, Kossuth-, Liszt-, Prima Primissima- és Bartók-Pásztory-díjas hegedűművész, karmester, Rúzsa Magdolna Artisjus-, Fonogram- és Máté Péter-díjas, többszörös Petőfi Zenei Díjas énekesnő, dalszerző, valamint Zsoldos Dávid, a Papageno igazgatója, a Magyar Zenei Tanács elnöke, az Európai Zenei Tanács és a Jeunesses Musicales International elnökségi tagja.

Kiemelt kép: A zeneművészeti Junior Prima Díj 2023-as díjazottjai (Fotó forrása: atempo.sk)